
Népszava: feloszlathatják az újbudai Fidesz-alapszervezetet
Az Erzsébetvárosban és Terézvárosban működő helyi Fidesz-alapszervezet után az újbudait is feloszlathatják – értesült a Népszava.
Úgy tudja a lap, már az erről szóló kérvényt is benyújtották a bíróságra, és a feloszlatás a kerületben kiújult fideszes pozícióharc része. Forrásaik szerint a párt választókerületi elnökéhez, Simicskó Istvánhoz kötődő emberek – így például a kormányközeli civil szervezete miatt ismert egykori alpolgármester, Király Nóra, és Junghausz Rajmund helyi fideszes képviselő – próbálják háttérbe szorítani Hoffmann Tamást, aki 2010 és 2019 között volt a kerület vezetője.
A napokban egyébként már lemondott Csernus László frakcióvezető, helyére a Simicskó bizalmasának számító Szabó László képviselő lépett.