
Menczer Tamás elég furcsa módját választotta, hogy boldog új évet kívánjon Magyar Péternek
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója az új évet nem jókívánságokkal, hanem egy személyeskedő támadássorozattal indította Magyar Péter ellen. A majdnem hétperces videóbeszédben szinte kizárólag a Tisza Párt vezetőjére fókuszált, sorra véve azokat a pontokat, amelyek szerinte Magyar hazugságait bizonyítják.
A felsorolás egyaránt tartalmazott politikai vádakat és magánéleti támadásokat, miközben a beszéd hangvétele végig a karaktergyilkosság jól ismert eszköztárára épült. Menczer szerint Magyar Péter nem tiszteli a családját, politikai célokra használja gyermekeit, és nem védte meg feleségét egy vitás helyzetben. A kommunikációs igazgató továbbá azt állította, hogy Magyar nem a hazája érdekeit képviseli, hanem Manfred Weber utasításait követi, és ezért nem támogatja a békét sem.
A vádak közt szerepelt egy korábbi, nagy sajtóvisszhangot kapott telefonlopási ügy, ahol Menczer azt sugallta, hogy Magyar Péter részegen és erkölcstelenül viselkedett. A támadások kiterjedtek Magyar Péter korábbi kijelentéseire is, például az EP-képviselőséggel kapcsolatos ígéreteire vagy a bevándorlás kérdésében tett nyilatkozataira.
A beszéd egyik mélypontja volt, amikor Menczer egy Magyar által elmesélt gyermekkori történetet gúnyolt ki, amelyben állítólag egy idős hölgy egy budai lakást hagyott rá. Menczer ezt is hazugságnak nevezte, és a támadások szinte kizárólag a politikai üzenetek helyett a karakterrombolásra összpontosítottak.
A kommunikációs igazgató végül egy nyelvbotlásba is belecsúszott, amikor a „Pszichopetiről, Brüsszel Péterről, a Kicsiről, Vargánéról” szófordulattal zárta gondolatait, amely mondatszerkesztési hibája ellenére is világosan jelezte a beszéd valódi célját: Magyar Péter személyének teljes lejáratását.
Újévi beszéd helyett tehát kaptunk egy politikai monológot, amelynek középpontjában nem Magyarország jövője, hanem egyetlen ellenzéki politikus személyes támadása állt. Talán nem véletlen, hogy az új év első napján is inkább ellenségkereséssel telt az idő, mint valódi problémák megoldásával.
Ez a nagyon kicsi, nem tud elcsitulni? Sötét, mint a fekete szén.