„Magyarország vagy európai lesz, vagy nem lesz” – Dobrev Klára az Európai egyesület Államok mellett tett hitet
A Demokratikus Koalíció a kormányváltás utáni első parlamenti ülésnapon törvényjavaslatban erősítené meg Magyarország európai uniós és NATO-elkötelezettségét, valamint kiállna az egyre szorosabb európai integráció, az általuk Európai Egyesült Államoknak nevezett jövőkép mellett – jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
Dobrev Klára szerint az Orbán-kormány „történelmi zsákutcába kormányozta az országot”, és politikája folyamatosan rombolja Magyarország szövetségi rendszereit. Úgy fogalmazott: az ország nemcsak földrajzilag, hanem kulturálisan és értékválasztásait tekintve is Európához tartozik, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság azonban szerinte veszélybe kerültek a jelenlegi kormányzás alatt.
A DK elnöke élesen bírálta a magyar jobboldalt, amely meglátása szerint kormányon és ellenzékben sem érti azt a történelmi felelősséget, amely Magyarország európai helyzetéből fakad. Állítása szerint Orbán Viktor politikája valós fenyegetést jelent az uniós tagságra, és eljöhet az a pillanat, amikor az Európai Unió tagállamai világossá teszik: Magyarország kívül rekedhet. Éppen ezért a DK alapvető fontosságúnak tartja, hogy egy esetleges kormányváltás után az Országgyűlés első döntései között szerepeljen az EU-tagság melletti egyértelmű kiállás.
Dobrev Klára hangsúlyozta: a Demokratikus Koalíció nem pusztán a jelenlegi Európai Unió fenntartását képzeli el, hanem egy olyan, egyre szorosabb együttműködésen alapuló szövetséget, amely a mai világ kihívásaihoz alkalmazkodva védelmi dimenzióval is rendelkezik. Szerinte Európa biztonságát kizárólag egy erős, közös európai védelmi szövetség garantálhatja, miközben az európai parlamenti jobboldal rendre leszavazta az erre irányuló kezdeményezéseket.
A DK elnöke végül úgy fogalmazott: Magyarország jövője európai kérdés. „Magyarország vagy európai lesz, vagy nem lesz” – mondta, megismételve, hogy pártja 16. törvényjavaslat-csomagja egyértelmű politikai irányt szabna: az ország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van, egy erősebb, egységesebb Európa részeként.




