A DK szombatonként bemutata a baloldal kormányváltás utáni törvényjavaslat-csomagjait
Dobrev Klára újabb lendületes bejelentéssel folytatta országjárását: a Demokratikus Koalíció elnöke közölte, hogy jövő szombattól egészen a választásokig minden hétvégén bemutatnak egy újabb baloldali törvényjavaslat-csomagot. A politikus szerint szakértelemre, alázatra és valódi tudásra van szükség a kormányzáshoz, ezért már most szeretnék világossá tenni, milyen irányt kínál a baloldal Magyarországnak az Orbán-rendszer bukása után.
A bejelentést Berettyóújfaluban tette, ahol – mint fogalmazott – a korábban stabilnak tartott fideszes környéken is érezhetően nő az elégedetlenség. Szerinte az itt élők nyíltan panaszkodnak: alig ér valamit a nyugdíjuk, nem hisznek a 14. havi nyugdíj „csodamegoldásában”, és sokan már semmilyen reményt nem fűznek a jelenlegi kormány ígéreteihez. Dobrev arról is beszélt, hogy egyre többen gondolják úgy: jövő áprilistól a saját életüknek kell könnyebbé válnia – legyen szó az egészségügyben való gyógyulás esélyéről vagy arról, hogy hazajöjjenek-e a nyugati országokba távozott gyerekek és unokák.
A DK elnöke azt ígéri, hogy törvényjavaslataikkal megmutatják, mire számíthatnak az emberek egy kormányváltás után. A csomagokat a parlament első ülésnapján terjesztenék be, és olyan területeket érintenek majd, mint az egészségügy újjászervezése, a devizahitelesek rendezése, az alkotmány és a bírósági rendszer helyreállítása, az oktatás megerősítése, a nyugdíjak felzárkóztatása és a fizetésemelések kérdése. Dobrev szerint mindez egyetlen célt szolgál: visszaadni a magyaroknak a biztonságot, a kiszámíthatóságot és a reményt, amelyet – állítása szerint – a jelenlegi hatalom elvett tőlük.




