444: Orbán Győző bányájának köveiből épül évek óta az iváncsai akkugyár
A 444 szerint a 2022-es gyárépítéshez és a jelenleg zajló vasútfejlesztéshez is a gánti Dolomit Kft.-től vásárolták az alapanyagot. A vasútfejlesztési közbeszerzést a V-Híd Zrt. nyerte el több mint 20 milliárd forintért.
Bár Orbán Viktor éveken át azzal hárította el az apja cégét érintő kérdéseket, hogy a gánti bányavállalkozás soha nem kapott állami megrendelést, most újabb bizonyítékok kerültek elő ennek ellenkezőjére.
A 444.hu most arról ír, hogy az iváncsai gyár 2022-es építéséhez Orbán Győző cégétől vettek követ, és a jelenleg is zajló vasútfejlesztéshez is Gántról érkezik az alapanyag.
Az iváncsai üzemet Garancsi István érdekeltsége, a Market Építő Zrt. építette, 135 hektáron 22 ipari épülettel. A kivitelező nyilvános közleményeiben soha nem nevesítette a beszállítóit,
egy fuvarlevél szerint viszont 2022 márciusának végén épp a gánti bányából rendeltek dolomit zúzottkövet Iváncsára.
A 444 építőipari forrása szerint a Market 2022-ben és 2023-ban összesen mintegy 300 ezer tonna építőanyagot vásárolt a volt miniszterelnök apjától. A megkeresésekre a cég egyelőre nem válaszolt.
A lap értesülése szerint Gántról érkezik az alapanyag a 2025-ben elindult iváncsai vasútfejlesztéshez is, amellyel a hat kilométeres ipari vágányt kötik be az üzemhez. A sínek alá szükséges teherbíró, vízzáró dolomitréteget a Dolomit Kft.-től vásárolják – tudta meg a 444. A helyszínen dolgozó teherautók egyik fuvarozója, az ERRA Transz Kft. ügyvezetője megerősítette nekik a szállítás tényét.
A pontos mennyiségről nem beszélt, mert a fuvarozási szerződés szerint „ez mind titkosított történet”, de azt mondta, a múlt héten, hétfőtől péntekig hordták az anyagot Gántról.
A Fidesz-kormány 2021 elején Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházásaként üdvözölte az iváncsai építkezést. Az állam egyedi döntéssel 76 milliárd forintos támogatást adott, és közel 100 milliárdot szánt a kapcsolódó infrastruktúrára. A beruházás körül azonban hamar felszínre kerültek a problémák. Az építkezés közben több alvállalkozó csődbe ment, tucatnyi magyar és külföldi vállalkozó pedig hónapokig hiába várt a pénzére.
A nehézségek a 2024 eleji hivatalos termelésindítás után sem szűntek meg, mivel a kereslet visszaesése miatt a gyár nem tudott a tervezett kapacitással működni. Már 2024 májusában elküldtek mintegy 600 kölcsönzött dolgozót, az üzemért felelős leányvállalat, az SK On Battery pedig tavaly 118 milliárd forintos veszteséget könyvelt el.
Idén augusztusban 100 milliós munkavédelmi bírságot kapott a cég, mert 65 munkavállaló egészségét és testi épségét közvetlenül veszélyeztették. Szeptember végén újabb 100 milliót szabtak ki rájuk talajvízszennyezés miatt.
A vasútfejlesztési közbeszerzést 2023 decemberében a V-Híd Zrt. nyerte el több mint 20 milliárd forintért. A határidőket többször módosították, jelenleg az év végére tervezik a munkálatok befejezését.
Hadházy Ákos belső dokumentumokra hivatkozva azt állította, hogy a beruházáshoz több ezer tonna követ rendeltek a Dolomit Kft.-től. A Direkt36 szerint a V-Híd 2025-ben két részletben közel 60 millió forintot fizetett az iváncsai kőszállítmányokért.
A Direkt36 szerint belső dokumentumok igazolják, hogy a Mészáros-féle vállalat hét év alatt legalább 400 ezer tonna követ vásárolt, mintegy 3,8 milliárd forintért, Orbán Győző cégétől.
A gánti bánya szállított alapanyagot a Budapest–Belgrád vasútvonalhoz, az M1-es autópálya bővítéséhez, a Déli Körvasút dunai hídjához és a Nemzeti Atlétikai Központhoz is. A Direkt36 korábbi vizsgálatai szerint a Dolomit Kft. több termékét esetenként 60–70 százalékkal magasabb áron kínálta a versenytársaknál.
A szerződések miatt Hadházy Ákos feljelentést tett, amelyre reagálva Orbán Győző korábban levélben állította, hogy cége törvényesen és átláthatóan működik. A Transparency International bejelentése után a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a V-Híd és a gánti bányavállalkozás szerződései miatt.
A kormány múlt pénteken jelentette be, hogy kizárja a V-Hidat minden olyan vasúti projektből, amelynek előkészítésében a Kontúr Csoport részt vett, és a Déli Körvasút szerződésének felbontását is előkészítik. Hogy ez miként érinti a most is zajló iváncsai vasútépítést, a minisztérium egyelőre nem közölt részleteket.
Orbán Viktor az elmúlt két évtizedben többféleképpen próbálta magyarázni édesapja állami beszállításait. Első miniszterelnöki ciklusa idején, 2001-ben még nyilvánosan arra kérte az apját, hogy ne szállítson az autópálya-építésekhez.
Később, 2017-ben már azzal érvelt, hogy a Dolomit Kft. nem közvetlenül az állammal szerződik, csupán a fővállalkozók magánbeszállítója. 2024-ben, a Budapest–Belgrád vasútvonal kapcsán pedig úgy fogalmazott, hogy ha egy állami megrendelést magáncég végez el, az az ő szemében magánberuházásnak minősül, üzleti ügyekkel pedig nem foglalkozik.




