Hőhullám érkezik: péntekre már 29 fok feletti napi középhőmérséklet is lehet
Szerdától újabb hőhullám veszi kezdetét Magyarországon, amely a hét második felében tovább erősödik. A HungaroMet Zrt. veszélyjelzése szerint csütörtöktől az ország nagy részén már 25 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, több térségben pedig a 27 fokot is meghaladja.
Szerdán elsősorban az ország délnyugati felén lehet tartósan magas a hőmérséklet, ahol nagy területen 25 fok felett alakul a napi átlag. Csütörtökre azonban tovább fokozódik a forróság: az északkeleti országrész kivételével szinte mindenütt eléri vagy meghaladja a 25 fokot a napi középhőmérséklet, míg az Észak-Dunántúlon, a középső országrészben és a Dél-Alföldön több helyen már 27 fok feletti értékek várhatók.
A meteorológiai szolgálat ezért csütörtökre másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas és Veszprém vármegyére, ahol a tartós hőség komoly megterhelést jelenthet a szervezet számára.
Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével az ország többi részére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés is érvényben lesz, mivel ezeken a területeken is 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.
Péntekre tovább erősödik a hőség. Komárom-Esztergom, Fejér, Pest és Bács-Kiskun vármegyében már 29 Celsius-fok feletti napi középhőmérsékletre kell készülni, míg az ország nagy részén továbbra is 27 fok feletti értékek várhatók. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében valamivel enyhébb lesz az idő, de ott is meghaladhatja a napi átlag a 25 fokot.
A szakemberek azt javasolják, hogy a legmelegebb, 11 és 17 óra közötti időszakban lehetőség szerint mindenki kerülje a hosszan tartó fizikai megterhelést és a közvetlen napsugárzást, fogyasszon elegendő folyadékot, valamint fordítson fokozott figyelmet a gyermekekre, az idősekre és a krónikus betegekre, akik különösen érzékenyek a tartós hőségre.




