3,6 milliárd forintot biztosít a kormány a kórházi klímaberendezések azonnali felújítására

gazdaság

A kormány 3,6 milliárd forintot különített el a kórházak és rendelőintézetek klímaberendezéseinek azonnali karbantartására és fejlesztésére – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. A döntés célja, hogy a harmadfokú hőségriadó idején biztosítsák az egészségügyi intézmények megfelelő hűtését, különösen a legkiszolgáltatottabb betegek védelme érdekében.

A pénzügyminiszter közölte: a kormány már májusban döntött a kórházi hűtési rendszerek felülvizsgálatáról és fejlesztéséről, a szükséges költségvetési forrásokat pedig júniusban azonnali hatállyal elkülönítették. Hangsúlyozta, hogy a javítási és korszerűsítési munkálatok késlekedés nélkül megkezdődtek.

Kármán András emlékeztetett arra is, hogy a végrehajtásért az egészségügyi miniszterrel közösen felel, emellett pedig előkészítés alatt áll egy átfogó, 2027 és 2029 közötti hűtésrekonstrukciós program. Ez az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartásában működő aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó kórházakat érinti majd.

A tárcavezető beszámolója szerint az elmúlt napokban már több intézményben megkezdődtek a munkálatok. Egyebek mellett a Heim Pál Gyermekkórházban, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, a Szent János Kórházban, a Honvédkórházban, a váci kórházban és a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is javítják vagy felújítják a klímaberendezéseket. Emellett Heves, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Somogy vármegye több egészségügyi intézményében is zajlanak a fejlesztések.

A héten Magyar Péter miniszterelnök és Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter személyesen is megtekintette az Uzsoki Kórház infrastruktúráját, ahol tájékozódtak az elindított munkálatokról.

Kármán András bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli hőség idején mindenki fordítson fokozott figyelmet az idősekre, a betegekre és más kiszolgáltatott emberekre. Kiemelte: a megfelelő folyadékpótlás és a hűtött helyiségek elérhetősége életeket menthet. Tájékoztatása szerint a bárki számára igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája, valamint a hőség elleni védekezést segítő információk a közösségi oldalán érhetők el.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük