Karácsony a költségvetés tervezetéről: 2025-ben teljes padlássöprést tervez a kormány az önkormányzatoknál
A kormány hétfőn benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter a béke költségvetéseként is aposztrofált. Karácsony Gergely főpolgármester posztja szerint viszont a jövő évi tervezet nem a béke költségvetése, hanem az önkormányzatok és főleg a főváros elleni folytatott pénzügyi háború költségvetése.
Kijelentését azzal indokolta, hogy a kormány a kötelező állami feladatok ellátásáért az önkormányzatoknak adott forrásokat érdemben nem növeli, az inflációt is figyelembe véve voltaképpen csökkenti.Drasztikusan növelnék viszont az önkormányzatok saját forrásaira kivetett sarcokat.A fővárosnak így jövőre közel 100 milliárd forintot kéne a saját bevételeiből befizetnie az államkasszába, és ha ez még nem lenne elég, akkor további kb. 15 milliárd forinttal kellene hozzájárulnia a járások számára nyitott pályázati alaphoz – tette hozzá.
Na és melyik az az egyedüli település, amelyik nem pályázhat ezekre a pénzekre? Kitaláltad: Budapest.
Magyarországon minden illetékes állami szerv, a bíróság, az Állami Számvevőszék és nemrég még az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a fővárost sújtó állami megszorítások veszélyeztetik a ránk bízott feladatok ellátását – emlékeztetett. Szerinte csak a kormány nem képes ezt felfogni, de mint ígéri, tesznek róla, hogy megértsék. Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése értelmében folytatódik a bírósági per, amiben megvédjük a főváros érdekeit – zárta posztját.




