Éjszakába nyúló Fővárosi Közgyűlésre készülhetnek a képviselők

Budapest

Heves vitákkal indulhat a szerdai Fővárosi Közgyűlés, amelynek napirendjén mintegy 60 pont szerepel, így ismét hosszú, éjszakába nyúló ülésre lehet számítani. Több téma is előre borítékolhatóan feszültséget szül majd, élükön a Pride melletti kiállás kérdésével. A vonatkozó előterjesztések – köztük Baranyi Krisztina javaslatai – csak külön szavazással kerülhetnek napirendre, amit a ferencvárosi polgármester élesen kritizált, és emiatt Karácsony Gergelyt a világ leggyávább főpolgármesterének nevezte. Karácsony ezzel szemben arra hivatkozik, hogy maga a Pride szervezői kérték ezt az eljárást, mert nem szeretnének olyan előterjesztéseket napirenden látni, amelyeknek semmi esélyük sincs az elfogadásra. A döntés ugyanakkor kényelmes helyzetbe hozza a Tisza Pártot is, amely látványosan kerüli a konfliktusos társadalmi ügyeket, és inkább megélhetési kérdésekre koncentrál.

A gyülekezési jog korlátozása és a Pride-hoz való viszony nemcsak politikai, de szimbolikus kérdéseket is szült: Barabás Richárd például egy fideszes javaslatot módosítana úgy, hogy egy templom díszkivilágítása szivárványszínű legyen. Őrsi Gergely erre azt reagálta: „Szegény közgyűlés, mivé lettél.”

Ismét terítékre kerülhet a Tisza Párt azon javaslata, hogy Bódis Kriszta kerüljön be a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumába. Az előterjesztés múltkor heves, személyeskedő vitát váltott ki, és végül Karácsony levette napirendről, elkerülendő a megalázó egyéni szóban szavazást. Ugyancsak visszatérő téma a Fővárosi Klímaügynökség sorsa: Vitézy Dávid továbbra is beolvasztaná azt a Budapesti Közművekbe, míg Karácsony az egyik legfontosabb klímavédelmi intézményként tekint rá, amely közvetlen brüsszeli forrásokból működik.

Vitézy ezen kívül számos más javaslattal is készül: többek között a sétálóutcák bővítésével Erzsébetvárosban, kedvezményes fürdőbelépőkkel a budapestieknek, és a reptéri expresszbusz árának csökkentésével. A Fidesz a fővárosi drogstratégia ügyében kér beszámolót, versenyképességi stratégiát sürget, és javasolja a roma lágerlázadásról való megemlékezést is.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt frakciója ezúttal is hozza a rá jellemző ötleteket: aluljárós underground fesztivált szerveznének a 4-6-os villamos vonalán, vicces matricákkal dobnák fel a metrózást, segítenék az autizmussal élők munkavállalását, és az akadálymentesítésre is hangsúlyt fektetnének, például a Fogaskerekű esetében.

A közgyűlés ezen túl olyan témákat is tárgyal majd, mint több fővárosi cég – köztük a BKK – üzleti terve, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2024. évi beszámolója, amely szerint ugyan nőtt a bűncselekmények száma, de jelentősen csökkent a halálos kimenetelű közlekedési baleseteké. A politikai vita és a szakpolitikai kérdések tehát ezúttal is szorosan összefonódnak, miközben a fővárosi döntéshozatal egyre inkább a pártok belső erőpróbáinak színterévé válik.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük