Jogerősen pert nyert volt iskolája ellen Pankotai Lili, politikai véleménye miatt sérültek az emberi jogai

bíróság

Egymillió forintos sérelemdíj megfizetésére és az ítéletről szóló közlemény közzétételére kötelezte a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla Pankotai Lili egykori iskoláját, a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumát. A jogerős ítélet szerint a kormányellenes tüntetésen felszólaló diáklány emberi jogait a politikai véleménye miatt sértették meg.

A bíróság ezzel az első fokú ítéletet változtatta meg, ugyanis októberben a Pécsi Törvényszék Pankotai Lili keresetét még megalapozatlannak találta.

Pankotai Lili a Telexnek adott interjúban jelentette be 2023 januárjában, hogy a Társaság A Szabadságjogokérttal (TASZ) közösen pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. Pankotai Lili az mondta, nem személyes bosszúról van szó, inkább példát akar mutatni mindenkinek, és szerinte vissza kell tolni a határokat.

A TASZ és az egykori gimnazista szerint az iskola zaklatta, ez vezetett ahhoz, hogy 2022 novemberében elhagyta az intézményt. Többek között a nyilvános elhatárolódást, az igazgatói számonkéréseket és azt az esetet rótta fel, amikor az iskola igazgatója felmérést végzett a tanárok körében, hogy szeretnék-e a továbbiakban is tanítani a végzős diákot. Ezután közölte a lánnyal, hogy egy kivételével a tanárai a jövőben nem szeretnének vele együttműködni.

A Pécsi Ítélőtábla csütörtöki ítéletében megállapította, hogy Pankotai Lilinek „van politikai tulajdonsága”, azaz megalapozott a kereset. Az iskola magatartását, egyesével és a cselekmények láncolataként is értékelte. Az első fokú bíróság nem vette figyelembe, hogy a diák alárendelt szerepben volt, másodfokon erre kifejezett hangsúlyt fektetett az ítélőtábla.

Az elhatárolódás tekintetében azt is kiemelte a bíróság, hogy ha a köznevelési törvénynek megfelelően akart volna cselekedni az intézmény, akkor éppen hogy védenie kellett volna a diákot és kiállni mellette a támadásokkal, gyalázkodással szemben.

A bíróság egymillió forintos sérelemdíjat állapított meg mivel Pankotai Lili emberi jogai sérültek. A TASZ bocsánatkérést szeretett volna elérni, de az iskolának a saját felületein csak közleményt kell kitenni az ítélet tényéről.

„Fontos elem, hogy az erőviszonyokat helyesen értékelte a bíróság. Egy diák áll szemben egy iskolával. Egy iskola nem teremthet ellenséges viszonyokat a saját diákjának” – értékelte az ítéletet Zeller Judit, a TASZ jogásza. „Ha komolyan gondoljuk, akkor a gyerekvédelem ezt is jelenti” – tette hozzá.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük