Megtagadta a vallomást férfi, aki meggyilkolta a szüleit Újpesten

rendőrség

Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött annak a férfinek a büntetőpere, aki tavaly májusban meggyilkolta a szüleit Újpesten, majd később tőrrel támadt a helyszínre érkező rendőrökre. – írja a 24.hu.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a mentális betegségben szenvedő férfit megpróbálták rávenni a szülei arra, hogy rendszeresen szedje a gyógyszereit, és vegyen részt orvosi kezelésen. A férfi elzárkózott ettől, és elhatározta, hogy ha a szülei újból felhozzák ezt a témát, akkor megöli őket. – ismerteti a portál.

Ehhez beszerzett egy kalapácsot és egy kést, amelyeket magával vitt tavaly május 21-én, amikor meglátogatta a szüleit. Miután az idős szülők a gyógyszerek szedésére és az orvosi ellátásra is rákérdeztek, a terhelt rájuk támadt a kalapáccsal és a késsel. Mindkét áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. 

A férfi ezután elhatározta azt is, hogy ha a rendőrség a tette miatt felelősségre vonja őt, akkor az őt felkereső rendőröket is megöli. Ehhez beszerzett egy vadásztőrt. Amikor zsaruk megjelentek az elkövetőnél, hogy elfogják, akkor a férfi rájuk támadt a tőrrel. A rendőrök ezt követően ártalmatlanították a támadót, majd megbilincselték.

A minősített emberöléssel vádolt elkövető kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, amely képtelenné tette őt a cselekményei következményeinek felismerésére, illetve arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

Mivel a terhelt kóros elmeállapota miatt esetében büntethetőséget kizáró ok áll fenn, ezért az ügyész azt kérte a mai előkészítő ülésen, hogy mentsék fel az ellene emelt vád alól és rendeljék el a kényszergyógykezelését. Az elkövető a mai előkészítő ülésen nem tett vallomást, a bíróság pedig tárgyalásra utalta az ügyet. – derül ki a cikkből.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük