Letartóztatták a szülei megölésével gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte szüleit, és kést rántott egy vele szemben intézkedő rendőrre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A férfi IV. kerületi lakásukban egy éles és hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit, hogy a sértettek életüket vesztették. A gyanúsított a vele szemben pénteken intézkedő rendőrt pedig egy vadásztőrrel mellkason akarta szúrni.
A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi a nyomozási bíró előtt beismerte a bűncselekmények elkövetését. A bíróság a beismerő vallomás ellenére a szökés, illetve az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.




