Mesterházy és új pártja páros lábbal szállt bele Karácsony Gergelybe

Budapest Közlekedés politika

A volt MSZP-s politikus új pártja ugyanazzal támadja a városvezetést, mint a kormány.

Úgy fest, megtalálta témáját az MSZP-ből még április elején kilépő Mesterházy Attila új pártja, a Szocialisták és Demokraták: beleszálltak Karácsonyba és Budapest vezetésébe, ráadásul szinte teljesen egybehangzóan a kormány kommunikációjával – szúrta ki a 444.hu.

Nem lesz ez így jó! Miért újították fel 10 milliárdokért a Lánchidat, ha autósok nem használhatják azt?

– tette fel a kérdést Mesterházy a Facebookon. „Világos, hogy amióta az autósok nem használhatják a hidat, kaotikus a helyzet a város több pontján. Arról nem is beszélve, hogy a nyári lezárásokkal együtt pokollá fog válni a budapesti közlekedés, ráadásul nőni fog a környezetterhelés is. Mi, Szocialisták és Demokraták épp ezért a Lánchíd autós közlekedésére való használata mellett voksolunk” – írja Mesterházy.

Az autó nélkül megnyitott Lánchíd régóta vesszőparipája a Karácsony Gergelyéket „autósüldözőnek” kikiáltó kormánynak és médiájuknak is. Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón azt mondta, hogy a kormány egészen addig nem hajlandó átadni a Fővárosi Önkormányzatnak azt a hatmilliárd forintot, amivel még be kellene szállniuk a Lánchíd költségeibe, amíg a hidat meg nem nyitják az autósok előtt.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük