Beismerő vallomást tett és letartóztatták az újbudai rendőrgyilkost

rendőrség

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

A közlemény szerint az ügyészség „szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki„.

A bíróság megállapítása szerint „a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett„.

A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg” – írták a közleményben.

A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt – ismertették. A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – mutattak rá a közleményben.

Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza. „A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében” – írta az ügyészség. Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Az ügyészség az esetről korábban beszámolva azt írta: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, és meghalt – fűzték hozzá.

Címke:

1 thought on “Beismerő vallomást tett és letartóztatták az újbudai rendőrgyilkost

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük