Az ellenzéki pártok egységesen visszautasították a felhatalmazási törvényt

gasztrológia politika vélemény

Az ellenzéki pártok fő ellenérve az, hogy a rendkívüli állapotnak nem lenne időbeli korlátja, azaz lényegében bármeddig fenntartható.

DK: Ilyen egyetlen uniós államban sincs

A DK sem fogja megszavazni a törvényjavaslatot, és azt sem támogatják, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament.

Molnár Csaba, a párt EP-képviselője és ügyvezető elnöke szerint 16 uniós államban léptettek életbe rendkívüli jogrendet, de egyetlen olyan állam sincs, ahol a rendkívüli állapot az idők végezetéig szólhatna.

„Egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a különleges jogrendet idő és tartalmi korlátozás nélkül vezessék be”

– mondta.

Molnár szerint rendkívüli helyzetben valóban szükség van rendkívüli kormányzati felhatalmazásra, de ehhez feltételeknek kell teljesülnie.

1. a felhatalmazás ne örökre szóljon, hanem korlátozott időre,

2. a felhatalmazást csak a járvány és a válság kezelésére lehessen használni,

3. a felhatalmazás tegye lehetővé, hogy a frakcióvezetők sürgősségi alkotmánybírósági jogorvoslatot kérjenek, ha úgy látják, hogy a kormány jogsértő döntést hoz,

4. a felhatalmazás semmi esetre se korlátozza a sajtó szabadságát.

MSZP: Nem szavazzuk meg Orbán teljhatalmát

Tisztában vagyunk a helyzet komolyságával és felelősségünk súlyával, írta a Facebookon Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője. „Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek” – közölte Tóth.

Jobbik: Semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk

„Abban szerintem nincs vita, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, hogy az eddigi kormányzati késlekedés helyett végre gyors döntések szülessenek, éppen ezért partnerek vagyunk abban, hogy a kormány akár további 2-3 hónapig rendeleti úton kormányozzon”, mondta Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Magyar Hangnak

Ha a rendkívüli helyzet ezután is indokolttá teszi, akkor készek újabb felhatalmazást adni a kormánynak. Jakab szerint ugyanakkor „semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk, azt ugyanis királyságnak hívják”.

LMP: Nem adhatunk biankó csekket

„Nem adhatunk biankócsekket a kormánynak, törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás időtartamát” – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke. Schmuck bízik abban, hogy a kormány elfogadja az ellenzéki pártok javaslatait, amelyek között a legfontosabb a veszélyhelyzet meghosszabbításának időtartamára vonatkozik.

Párbeszéd: Maxiumum 90 napra

„Ez gyakorlatilag teljhatalmat ad Orbán Viktornak és a Fidesznek, amelyre még veszélyhelyzetben sincs szükség. Ameddig itt parlamentáris demokrácia van, addig ilyen a Párbeszéd beleegyezésével biztosan nem fog történni. Még háborús helyzetben is komolyabb garanciákat fogalmaz meg az Alaptörvény, mint ez a javaslat” – írta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.

A Párbeszéd Szabó szerint akkor tudja támogatni és elfogadni a javaslatot, ha maximum 90 napos időkorláttal működik a rendeleti kormányzásra való felhatalmazás, és ha alkotmányos garanciák is kerülnek bele.

Nem, nem akarunk Hitlerezni.

Mi sem áll tőlünk távolabb. Legalább annyira távol áll tőlünk, mint Orbántól a demokrácia… Orbán Viktor nem tart hitleri szinten, legalábbis még. De arra csendesen felhívjuk a figyelmet, hogy amikor 1934-ben Hindenburg német elnök meghalt, Adolf Hitler birodalmi kancellárnak egyik első dolga volt elfogadtatni azt a törvényt, amely a rendeleti kormányzás bevezetését, egyben az érdemi parlamenti tevékenység végét is jelentette. Ezt a törvényt felhatalmazási törvénynek hívták.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Címke:

1 thought on “Az ellenzéki pártok egységesen visszautasították a felhatalmazási törvényt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük