Antiszemitizmusról vitáztak az Európai Parlamentben, megnevezték a Fideszt

Európai Unió közélet politika

Az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd elleni fellépésről volt szó az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol szóba került a hétvégi magyarországi szélsőjobbos megemlékezés és az európai muszlim zsidóellenesség is.

Nikolina Brnjac, a soros horvát elnökség nevében arról beszélt, hogy nagy segítséget jelent a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben a közösségi médiumok üzemeltetőinek együttműködése. Ezen kívül a kritikus gondolkodás oktatására is szükség van az iskolában, mert fontos, hogy a fiatalok megfelelően tudjanak reagálni az online térben megjelenő kirekesztésre.

Vera Jourova, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa az előbbiekhez hozzátette, hogy a kritikus tartalmak 70 százaléka már nagyon rövid határidővel eltűnik az online platformokról, és a bejelentett esetek 89 százalékát nem sokkal később ki is vizsgálják. A biztos felhívta a figyelmet arra, hogy ma is vannak a holokauszt letagadásra irányuló kísértetek, de “Európa történelmének eltagadása az alapjainkat fenyegeti”. Ugyanakkor szembe kell nézni azzal, hogy az álhírek, dezinformációk beazonosítása az emberek jelentős részének problémát jelent.

Piri Kati, magyar származású, holland baloldali EP-képviselő szóvá tette, hogy politikusok még az Európa Parlamentben is képesek gyűlöletet szítani muszlimok, romák vagy az LMBTQ-közösséghez tartozó emberekkel szemben és meg is említette, kik jelenítik ezt meg: a Fidesz Magyarországról, a Lega Nord Olaszországból és az AfD Németországból.

A liberális Frederique Ries is szóba hozta Magyarországot, ahol hétvégén “Budapesten nácik vonultak fel, a harmadik birodalom előtt tisztelegve”. Szerinte fel kell tenni a kérdést, hogy eleget tesz-e ez ellen az Európai Bizottság. Jourova később azt felelte, hogy “nem”.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz politikusa így fogalmazott: “Világosan ki kell mondani, hogy a második világháborút követően csak a zéró tolerancia létezhet az antiszemitizmussal szemben. Magyarországon ebben teljes az egyetértés, a zsidók biztonságban érzik magukat.”

Ennek azonban ellentmond, hogy a „becsület napi” megemlékeztéstől a magyar kormány nem határolódot el, sőt, a „becsület napi túrát” – amelyet a fideszes Lezsák Sándor veje szervez – több száz millió forint támogatásban részesíti közpénzekből az Orbán-kormány.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük