Újpesten is megalakult a Kossuth Kör

politika Újpest

A csak “Márky-Zay Péter Mozgalma” néven emlegetett Mindenki Magyarországa Mozgalom megvetette a lábát a kerületben, és megalakult az Újpesti Kossuth Kör. A Mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármesterjelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. 2014-ben Siófok, 2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota is megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához – olvasható a Mindenki Magyarországa Mozgalom honlapján

Újpesten hatpárti együttműködés alakult ki az őszi önkormányzati választásokra, melynek célja teljes egészében megegyezik a Mindenki Magyarországa Mozgalom célkitűzéseivel, ugyanis nekünk is az a célunk, hogy egy jelölt álljon az állampárt képviselőjével szemben minden választókerületben, valamint egy polgármesterjelölt álljon Wintermantel Zsolttal szemben. Ez megvalósulni látszik, és köszönöm az MMM támogatását céljaink elérése érdekében! Bízok abban, hogy közösen nagy dolgokra vagyunk képesek itt Újpesten is!” – fogalmazott kérdésünkre Déri Tibor, ellenzéki pártok újpesti polgármesterjelöltje.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük