Fellebbeznek az újpesti NER által kreált határozat ellen az ellenzéki pártok

politika

Úgy tudjuk, hogy mindegyik figyelmeztetésben részesített párt (Jobbik, MSZP, DK, Momentum) fellebbezést nyújtott be az újpest fideszes NER által kreált határozat ellen. A figyelmeztetést a pártok azért kapták, mert egy önkörmányzati rendelet szerint nem elegendő a rájuk vonatkozó törvények betartása, hanem még egy általuk hozott rendeletnek is meg kellene felelniük. Szerintük. Tévesen. Azzal érvelnek, hogy a rájuk vonatkozó Gyülekezési törvényt nem lehet önkormányzati rendeletekkel korlátozni, és más kötelezettséget sem írhat elő nekik.

Ahogy arról beszámoltunk korábban, az ellenzéki pártok csatlakoztak Hadházy Ákos aláírásgyűjtő kezdeményezéséhez, miszerint csatlakozzon Magyarország is a független Európai Ügyészséghez. November 10-én, szombaton voltak kint a Főtéren, illetve az Újpesti Piac környékén, amikor is egy fénykép alapján harmadnap az érintett pártokat figyelmeztetésben részesítette, majd kilátásba helyezte a súlyos pénzbüntetés lehetőségét is az “újpesti Polt Péter” megbízottja.

Most majd a fideszes többségű képviselő-testületnek kell majd a figyelmeztetés sorsáról dönteni egy legközelebbi testületi ülésen. Bár most csütörtökön a közmeghallgatás után lesz testületi ülés is, azonban nem biztos, hogy ezen az ülésen dönteni fognak a határozatok megsemmisítéséről. A megkérdezettek szerint erről legkorábban a soron következő januári ülésen kerülhet sor.

 

1 thought on “Fellebbeznek az újpesti NER által kreált határozat ellen az ellenzéki pártok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.