Magyar Péter az ügyészségi meghallgatás után: Rogán Antalék manipulálták a Schadl-Völner-ügy ügyészségi iratait

Négyórás meghallgatáson vett részt Magyar Péter szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség épületében, ahová tanúként idézték be két Facebook-posztja miatt – derült ki a Talpra Magyar Közösség vezetőjének tájékoztatásából.  A meghallgatás után úgy fogalmazott, hogy a két Facebook-poszt a Schadl-Völner korrupciós botránnyal volt kapcsolatos, és három fő állítást fogalmazott meg az ügyészeknek: Magyar Péter azt mondta, […]

Olvass tovább

Népszava: 14 év alatt egyetlen ellenzéki javaslat sem jutott el a szavazásig a parlamentben gyermekvédelmi témában

57 javaslatot nyújtott be gyermekvédelmi témában az ellenzék 2010 óta, ebből 47 el sem jutott el a parlamenti szavazásig, 10 még várakozik – derült ki a Népszava összesítéséből. A lap gyűjtése szerint 30 határozati és 27 törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az ellenzék 2010 óta kifejezetten gyermekvédelemmel, illetve pedofil bűncselekményekkel kapcsolatos témákban. A lap összesítése az oktatási, […]

Olvass tovább

Négy év alatt több mint negyedmilliárd forintot költött el szállodára a Fidesz a kihelyezett frakcióüléseken

Feltöltötték a parlament honlapjára a Fidesz idei, Balatonalmádiban tartott frakcióülésének a költségét: a Kocsis Máté által ellenjegyzett szerződésből az derül ki, hogy a Fidesz-frakció a 2024. február 21-23. közötti napokra bő 30,7 millió forintot fizetett ki szállásra és étkezésre a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest BÁL Resort hotelnek. Az Economx számítása szerint ha a 135 […]

Olvass tovább

Tordai Bence: itt a videós bizonyíték az LMP-Fidesz-Vitézy koalícióra

Egy frissen felbukkant videófelvétel bizonyítja, hogy Vitézy Dávid, a korábbi Orbán-kormány államtitkára és kormánybiztosa, most hivatalosan is az LMP és a Fidesz közös főpolgármester-jelöltje a közelgő választásokon. Az események sorának pontos leírása és a politikai színtéren zajló váratlan fordulatok rávilágítanak a magyar politika újabb fejezetének kezdetére – olvasható ki Trodai Bence országgyűlési képviselő Facebook-posztjából. Tordai […]

Olvass tovább

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson

Döntöttem: indulok a főpolgármester-választáson – jelentette be Vitézy Dávid kedd reggel Facebook-oldalán. Bejelentésében többek közt arról beszélt, hogy Budapest a világ legszebb városa, ám szerinte a mindennapokban „nem a képeslapokról ismert belvárosban élünk”, és ha elhagyjuk a Budai Vár és a Lánchíd környékét, öt súlyos problémával nézünk szembe, melyek a következők:

Olvass tovább

Adatszivárgás történhetett a Magyar Postánál

Március 28-tól minden magyarországi webshop köteles lesz felajánlani ügyfeleinek a Magyar Postával történő kiszállítás lehetőségét is, ám az átállás nem megy zökkenőmentesen. Az Index hétfői cikke szerint például a hétvégén hatalmas adatszivárgás történhetett. A vállalkozók március 15-től regisztrálhatnak a Magyar Posta oldalára – a portál egyik olvasója viszont arról számolt be, hogy március 16-án, amikor belépett az […]

Olvass tovább

Varga Judit kapcsolati erőszakról szóló filmet osztott meg, miután Magyar Péter az ellene induló suttogó propagandáról írt

Hallod-e te Rogán Antal?! Tényleg azt gondolod, hogy ha a suttogó propaganda azt terjeszti, hogy többször megvertem a gyermekeim anyját és többször rendőrt kellett hívni hozzánk, akkor ezzel eltántorítasz minket attól, hogy tégláról téglára visszavegyük a hazánkat? – írta ki Facebookjára Magyar Péter vasárnap este, azt is bejelentve, hogy amennyiben bármely sajtóorgánum, vagy más jogi személy, vagy akár […]

Olvass tovább

Súlyos kérdések a kegyelmi ügyek körül: a DK válaszokat követel Balog Zoltán szerepéről

A Demokratikus Koalíció (DK) sürgős választ követel a kormánytól Balog Zoltán kegyelmi ügyekbe való állítólagos beavatkozása kapcsán, különösen az egy kegyelemmel kiengedett K. Endre esete körül kialakult helyzet miatt. A párt aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Balog, Novák Katalin köztársasági elnök tanácsadó testületének megalkotása előtt már egyeztetett kegyelmi ügyekről, és öt kegyelmi esetet támogatásáról is […]

Olvass tovább

A bohóckampányhoz hasonló 1 bites plakátokkal ragasztja tele az országot a CÖF

Budán már meg is jelentek a dollárjelekkel kipingált ellenzékiekről készült plakátok. A HVG munkatársa Budán, a Vízivárosban fényképezte le a CÖF új, már az önkormányzati választásokra készült propaganda-plakátjait, amit a szervezet egyébként “tájékoztató kampánynak” nevez. Jó előre bejelentették, hogy elindul a kampány, de ha valaki nem értesült erről, azok számára eligazítást nyújt a plakát alján […]

Olvass tovább

A Fidesz árnyékában: Magyar Péter és az újraértelmezett ellenállás

Egy új arc tűnt fel a magyar politikai színtéren, Magyar Péter személyében, aki friss nézőpontot és új megközelítést ígért a politikai vitákban, de a legutóbbi nyilvános megjelenése során mégis meglepetést okozott. Március 15-én, a nemzeti ünnepen tartott megemlékezésen az Andrássy úton egy olyan beszédet tartott, amely széles körben vegyes érzelmeket váltott ki. Magyar Péter, aki […]

Olvass tovább