Bombafenyegetést kapott két iskola a XV. kerületben

Budapest

A Kontyfa és a Pestújhelyi iskola kapott fenyegető levelet. A rendőrség reggel megkezdte az épületek átvizsgálását, a diákok biztonságos elhelyezéséről gondoskodtak.

Bombafenyegetés miatt riasztották a rendőröket két XV. kerületi iskolához csütörtök reggel, miután az intézmények már előző este fenyegető levelet kaptak. Cserdiné Németh Angéla polgármester a Facebook-oldalán közölte, hogy a Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola érintett. A rendőrség reggel azonnal megkezdte az épületek átvizsgálását.

A tanulók biztonságos elhelyezését megszervezték: szükség esetén a diákokat a közeli Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a Hartyán Általános Iskolában fogadták.

A Kontyfa-iskola a közösségi oldalán arról tájékoztatta a szülőket, hogy a fenyegető üzenetet a helyi kapitányságra is elküldték.

A vezetőség arra kérte a családokat, hogy csütörtökön ne vigyék iskolába a gyerekeket, az ügyeletben maradt tanulókért pedig mielőbb menjenek be a szülők.

Ugyanitt jelezték azt is, hogy ha a közeli Hubay Jenő Iskolát nem érinti a riasztás és fogadni tudja a diákokat, a gyerekeket oda kísérhetik át.

A Blikk beszámolója szerint szerda délelőtt a XVIII. kerületi Eötvös Loránd Általános Iskolát kellett kiüríteni és mindenkit hazaküldeni egy fenyegetés miatt. A tűzszerészek nem találtak robbanóanyagot az épület átvizsgálásakor. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indított eljárást.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük