A bicskei gyermekotthon elítélt vezetőjét, Vásárhelyi Jánost mutogatta tegnap a köztévé
Különösen szerencsétlen műsorválasztással került képernyőre csütörtök délután az M1-en egy, vélhetően 1992-ben készült karácsonyi műsor: az adásban ugyanis feltűnt Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon később ped0fíIiáért elítélt egykori igazgatója.
A 15:30-kor sugárzott régi felvétel a bicskei Batthyány-kastélyból jelentkezett, az ünnepi műsorra több nevelőotthonból érkeztek gyerekek. A műsor vége felé, a 44. perc környékén Dévényi Tibor így konferálta fel Vásárhelyit: „Most képletesen Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatója az első ajándékcsomagot átveszi.”
Arra, hogy a közmédia éppen ezt az adást választotta ismétlésre, Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet. Az eset miatt a közmédia később bocsánatot kért.
A felvételnek ráadásul nem Vásárhelyi az egyetlen olyan szereplője, akinek neve később súlyos ügyben került elő. Egerszegi Krisztina mellett feltűnik Kiss László úszóedző is, akiről 2016-ban vált széles körben ismertté, hogy 1961-ben két társával együtt nemi erőszak miatt ítélték el.
Vásárhelyi János 2004 és 2016 között a bicskei gyermekotthon igazgatójaként legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Később jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Az ügyhöz kapcsolódott K. Endre, az intézmény egykori igazgatóhelyettese és Vásárhelyi közeli munkatársa is, akit azért ítéltek 3 év 4 hónap szabadságvesztésre, mert megpróbálta visszavonatni az egyik, Vásárhelyire terhelő vallomást tevő gyermek vallomását.
K. Endre 2023. április 27-én Novák Katalin akkori köztársasági elnöktől kegyelmet kapott. A kegyelmi döntés 2024 eleji nyilvánosságra kerülése súlyos politikai botrányt váltott ki, amely végül Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezetett.
Így több mint három évtizeddel az eredeti adás után a közmédia egy olyan archív karácsonyi műsort vett elő, amelynek két szereplőjéről is később derült ki, hogy súlyos szexuális bűncselekmények miatt ítélték el őket.




