Tárgyaltak, de nincs semmilyen megállapodás a főváros és a taxisok között

Budapest Közlekedés pénz

Mint arról írtunk, májusban a taxisok követelésére 33-35 százalékkal emelkedtek a fővárosi taxis tarifák. A benzinárstop kivezetése után decemberben két szervezet fordult azonnali követelésekkel a kormányhoz: a Független Egységes Szakszervezetek Szövetsége és a Nemzeti Szakszervezet Taxis Tagozata követelt (többek között) azonnali tarifaemelést. Ahogy Kiss Ambrus fogalmazott: „meghallgatták a taxisok javaslatát, amelyről még az idén folytatják az egyeztetést„.

A főpolgármester-helyettes a múlt heti háttérbeszélgetésen annyit azért elárult, hogy a taxis érdekvédelmi szervezetek is megosztottak abban a kérdésben, hogy egy újabb áremelés javítana-e a helyzeten. Nem csak a fővárosban, hanem vidéken is dilemma a taxis tarifák emelése. Egy szegedi taxis társaság névtelenséget kérő ügyvezetője a Népszavának arról beszélt, ha emelnek, akkor már nem biztos, hogy az utasok beülnek hozzájuk, így „állhatunk egy helyben.” Szegeden – ahogy Budapesten kívül mindenütt – szabadáras a taxi szolgáltatás. Az alapdíj a budapesti ezerrel szemben 500 és 890 forint, egy kilométer viszont 430 és 490 forint között van, szemben a fővárosi 400 forinttal. Miskolcon ugyanakkor mindössze jellemzően 320 forintba kerül egy kilométer, 700 forintos alapdíj mellett.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük