Indult a tavaszi ülésszak, de Orbán Dunaújváros után nem szólalt fel

politika

A tavaszi és az őszi ülésszakok elején Orbán Viktor rendre felszólal napirend előtt és ismerteti, mi áll mögöttünk, illetve előttünk. Vasárnap évértékelőt tartott, de ettől függetlenül még arra lehetett számítani, hogy hétfőn a Házban is szólásra emelkedik. Nem így történt.

Orbán helyett Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kapta meg először Kövér Lászlótól a szót, a tárcavezető a koronavírusról beszélt. Szólt a felállt operatív törzsről, illetve a bevezetett intézkedésekről és a lakossági tájékoztatásról.

Szabó Tímea (Párbeszéd) azt mondta, Kásler csak azért szólalt fel, mert

Orbán Viktor a dunaújvárosi vereség után nem mert felszólalni.

Szabó Tímea újra felszólalt, most napirend előtt, az évértékelőkről. Szerinte Orbán a Várkert Bazárban értékelte az évet, az emberek Dunaújvárosban. Úgy fogalmazott:

Orbán Viktor és a Fidesz megbukott, az ellenzék győzött.

Orbán mondandója szerinte üresség és kudarc, nem beszélt az inflációról, az egészségügyről, az oktatásról, mert ezekkel nem lehet és nem is tudna dicsekedni a kormányfő. „Szégyen és kudarc a maguk kormányzása” – mondta. Az orbáni klímatervről azt mondta, csak üres ígérgetés.

Új ellenséget talált magának a Fidesz és Orbán, a romák – mondta Szabó.

Majd bemutatta a parlamenti páholyban helyet foglaló meghívottjait, a Gyöngyöspatai Roma Önkormányzat három tagját.

Esküt tett hétfőn Varga Zoltán (DK) is, aki a lemondott Gréczy Zsolt parlamenti mandátumát veszi át.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük