Újabb 125 millió forintot vontak el Iványi Gáboréktól

vallás

„Megismételt mentességi kérelmünket elutasítva, a Belügyminisztérium júliusban is levonta a köztartozásainkat az oktatási és szociális intézményeinket megillető normatívákból. Több mint 125 millió forintot tartott vissza” – idéz a Telex Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjének hétfő esti közleményét.

Csak júniusban újabb 130 milliót vont el az állam Iványi Gáboréktól, ezért a szegényeket, hajléktalanokat segítő egyház és karitatív egyesület ezer dolgozója nem kaphatta meg a teljes bérét. – írja az RTL.hu.

Az Oltalom Karitatív Egyesületet működtető, egyebek mellett a Wesley János Lelkészképző Főiskolát is fenntartó MET évek óta harcol a magyar állammal, hogy visszakapja egyházi státuszát, és hozzájuthasson az azzal járó egyházi támogatáshoz. 

Az egyház a felhalmozott köztartozások miatt rendszeresen szembesül a NAV ellenőrzéseivel, razziáival, a közműszolgáltatások felfüggesztésével.

Pénzügyi nehézségeink miatt a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó húszezer ellátottunk megsegítése is bizonytalanná vált. – állt a MET közleményében, amely megemlítette hogy az elmúlt évben összesen több mint 800 millió forintot vontak le a normatívákból, és hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület számára 2022-ben felajánlott személyi jövedelemadó 1 százalékok segítettek a folyamatos működés fenntartásában.

A közlemény leszögezte, hogy a MET anyagi nehézségeire végleges megoldást kizárólag a jogellenesen megvont egyházi státusz helyreállítása jelenthet. 

Mint írták, jelenlegi státuszuk az egyházi törvény szerinti bejegyzett egyház, de ennek véglegesítése sem történt még meg, mivel ezt a magyar állam az ügyészségen keresztül igyekszik akadályozni.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük