Wintermantel és „csapata” el akarja hallgattatni az ellenzék pénteki tüntetését

Újpest

Egy tüntetés létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint az újpesti fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt és „csapatának” legfrissebb húzása. Ha pitiánerségről van szó, nem kell a „Polgi”-nak a szomszédos kerületbe mennie, mostanában egymás után múlja alul saját magát e tekintetben. Nem kell nagyon sokáig visszaemlékezni az időben: először Újpest jegyzőjét, dr. Tahon Róbertet küldte az ellenzéki pártokra azért, mert aláírásokat mertek gyűjteni közterületen az Európai Ügyészséghez való csatlakozás érdekében, majd az Újpesti Piac Kft. ügyvezetőjét, Párger Ferencet használta fel arra, hogy birtokvédelmi eljárást indíttasson három ellenzéki párt ellen.

Köztudott már hétfő óta, hogy valamennyi újpesti ellenzéki párt tüntetést szervez az Újpesti Városháza elé a rabszolgatörvény, a propaganda és a helyi fideszes rezsim ellen. Az értesüléseink szerint a hatályos jogszabályoknak eleget téve már előző héten csütörtökön bejelentették az eseményt az erre hivatott hatóságnál, ahol engedélyezték ezt a megmozdulást. Wintermantelék és a helyi fideszes NER pedig kitalálta a tutit, hogyan fúrhatnák meg, vagy legalábbis hogyan tegyék „hallhatatlanná” a tüntetés megszólalóit. Van ahol lekapcsolják a közvilágítást, és van, ahol a szomszédos jégpályára szerveznek „Zenés korcsolyázást”. A képernyőmentés is bizonyítja, hogy ez a program most került kialakításra, gyaníthatóan direkt szerveztek rá egy zenés programot a bejelentett tüntetéstől 5-10 méterre.

Lassan-lassan fény derül azért arra, hogy Wintermantel Zsolt és „csapata” is ugyanabból az alomból való, mint pártbéli társaik, tőlük is ugyanazok a piti húzások várhatók el, mint a többi fideszes pártkatonától.

 

 

Borítókép: index.hu

Címke:

2 thoughts on “Wintermantel és „csapata” el akarja hallgattatni az ellenzék pénteki tüntetését

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük