Újpesti identitásválság: pénz, paripa, fegyver van – lélek nincs

Az 5–2-es debreceni vereség után már nem kérdés, hogy Újpesten jóval mélyebb a baj, mint azt eddig bárki gondolta. A csapat szétesett, a játék lélektelen, a vezetés irányt vesztett, a klub körül pedig olyan bizalmi vákuum alakult ki, amely hosszú ideje nem látott mélységbe sodorja a lila-fehéreket.

A MOL-tulajdonosváltás idején még minden a jövőről szólt: új korszak, új ambíciók, új célok. Bajnoki cím, nemzetközi szereplés, új stadion – három ígéret, amelyből mostanra csak az utolsó látszik megvalósulni. Mert a pályán minden, ami lényeg, széthullott. Damir Krznar vezetőedző magyarázkodásai már nem hatnak őszintének: hétről hétre ugyanazokat a paneleket hallani, miközben a csapat egyre mélyebbre süllyed. A DVSC elleni meccs után is csak annyit mondott, nem érti, mi történt. De ha ő nem érti, akkor ki?

A baj gyökere sokkal mélyebben van. A klubnál nincs sportigazgató, aki összefogná a szakmai és emberi folyamatokat, aki közvetítene a vezetés, az edző és az öltöző között. Ez nem apróság, hanem szerkezeti hiba. A sportigazgató a modern futballban a bizalom tengelye – nélküle a rendszer széthullik. Most pedig pontosan ez történik: bizalmatlanság fentről, feszültség lentről, és középen egy tanácstalan szakmai stáb.

Az André Duarte-ügy csak a jéghegy csúcsa. A portugál védő nyáron még a „tudatos építkezés” kulcsembere volt, most viszont száműzték a keretből. A háttérben bérfeszültség, belső klikkek és megosztottság. A pletykák szerint a portugál, a szerb és a magyar mag között feszült a viszony, a légkör mérgezett. Egy ilyen öltözőből nem lehet csapatot formálni. A legnagyobb különbség ma az Újpest és a sikeres klubok között, hogy az utóbbiaknál van pszichológiai biztonság – az a közeg, ahol a játékos mer hibázni, mer egymásért küzdeni. Itt viszont mindenki a másikra mutogat.

A számok közben árulkodnak. Az adatok alapján az Újpest a liga egyik legjobban építkező csapata, a játékterv felismerhető, helyzetekig rendszeresen eljut, csak épp nem váltja őket gólra. A valóságban tíz pontja van, miközben a mutatói alapján húsznak kellene. Ez a tízpontos különbség a bajnokság legnagyobb negatív kilengése, és nem a szerencse hiányát mutatja, hanem a mentális gyengeséget. Aki nem hisz magában, az nem nyer meccset.

Krznar labdabirtoklásra, szervezett játékra épít, de a csapat minden labdavesztés után elveszti a kontrollt. A védelem lassú, a középpálya statikus, a támadók közül pedig egyedül Matko képes gólra váltani a helyzeteket. A többiek csak kísérleteznek. A rutin nem párosul vezérszereppel, a fiatalos lendület irány nélkül marad. A játékosok egyenként nem rosszak – de együtt nem alkotnak csapatot.

És ha egy klubban a kohézió eltűnik, a pályán is láthatóvá válik. Újpest ma nem közösség, hanem egymás mellett futballozó egyének gyűjteménye. Ezt látja minden szurkoló, ezért nő a düh, ezért fogy a hit.

A bajnokság most a Diósgyőr elleni meccsen folytatódik – papíron nyerhető találkozó, a valóságban újabb csapda. A miskolciak lendületben vannak, míg Újpesten a győzelmi kényszer bénít. De a megoldás nem taktikai, hanem lelki. Újra kell építeni a hitet, a felelősséget, a bizalmat. Vissza kell adni a szurkolóknak, amit a klub elvett: az érzést, hogy ez még mindig az ő Újpestjük.

Pénz, paripa, fegyver van – de amíg a lélek hiányzik, minden győzelem csak véletlen lehet.
És a futballban, különösen Újpesten, a véletlen sosem elég.