
Újpest visszaszerezné a víztornyot
Szerezzük vissza és újítsuk fel az újpesti víztornyot – erről a szándékról döntöttünk ma a képviselő-testület ülésén
– számolt be közösségi oldalán dr. Trippon Norbert, Újpest gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester közösségi oldalán.
Mint írja, a Fővárosi Vízművek Zrt. tulajdonában lévő újpesti víztorony a város egyik szimbolikus, ikonikus építménye, melyet a városházával egy szinten szokás említeni. „Nincs újpesti, kinek szívét ne dobogtatná meg a látványa.” Az 1911-1912-ben épült historizáló-szecessziós stílusú víztorony műemlék, melyet azonban 2003 óta üzemen kívül helyeztek. Sajnos homlokzatának folyamatos állagromlása szemmel látható. Ha változást szeretnénk, ha meg szeretnénk menteni az enyészettől, akkor saját kezünkbe kell vennünk a sorsát és nekünk kell cselekednünk – írta bejegyzésében Trippon.
Mi újpestiek tudjuk, hogy ez a csodálatos műemlék, nagy elődeink nagy alkotása jobb sorsra érdemes. Ezért szeretnénk, hogy először a homlokzata felújításra kerüljön, s hogy idővel – ahogyan számos más városban is – érdemi funkciókkal legyen nyitott a nagyközönség számára is. E nemes célokra saját forrásainkat is mozgósítani kívánjuk
– hívta fel a figyelmet az alpolgármester.
Hozzátette, az első lépés ebben az ügyben, hogy tárgyalásokat folytassunk a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel és a Fővárosi Önkormányzattal annak érdekében, hogy visszaszerezzük a rendelkezési jogunkat a víztoronnyal kapcsolatban. „Nem két nap lesz, hosszú az út, mint minden nagy és komoly ügyben, de igenis érdemes belevágni, megkísérelni. Erről döntött ma a képviselő-testület, s e mandátum birtokában a műszaki előkészítő munkálatokat és a tárgyalásokat hivatalosan is megkezdjük.„