
Újpest: hazai pályán is csak vergődés és újabb csalódás
Az Újpest FC továbbra sem tud kilábalni a gödörből, hiszen a Diósgyőr elleni hazai mérkőzésen is csak egy 1–1-es döntetlenre futotta a lila-fehérek erejéből az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Az idény végéhez közeledve sem látszik az a fejlődés, amit a szurkolók és a vezetőség is várna, így ismételten csalódottan kellett hazaballagniuk a Megyeri útra kilátogató drukkereknek.
A mérkőzés a nemrég elhunyt Garami Józsefre való gyászszünettel indult, ám az emelkedett hangulat hamar átadta helyét a feszült várakozásnak. Az első félidőben ugyan mindkét csapat kialakított helyzeteket, Brodic kapufája pedig kis híján előnyt jelentett volna, de gól nem született, és az Újpest játéka továbbra is nélkülözte a kellő dinamikát és átütő erőt.
A második félidő elején egy szerencsésen megpattanó lövéssel ugyan megszereztük a vezetést, de ahelyett, hogy innen tovább építkeztünk volna, ismét visszaestünk. A DVTK fokozatosan átvette az irányítást, és a csereként beállt Szakos révén ki is egyenlített. Az utolsó negyedórára szétszakadt a pálya, de az Újpest támadásaiban nem volt meg az erő, amely a győzelem megszerzéséhez kellett volna.
A 94. percben ugyan egy nagy helyzet adódott, de Ogyincov kapus óriási bravúrral megmentette a vendégeket a vereségtől. Így újabb két pontot hullajtottunk el hazai pályán, és a játék képe alapján nem lehetett igazán reális elvárás a győzelem sem. A vergődés tovább tart, a csapat játéka továbbra is erőtlen és ötlettelen, és a tavaszi idény csalódáskeltő teljesítménye után egyre nehezebb hinni abban, hogy az Újpest képes lesz megmenteni ezt a szezonját.