Stieber Zoltán és az öccse, Stieber András is az Újpesthez igazolt
A 26-szoros magyar válogatott Stieber Zoltán, valamint öccse, Stieber András is az Újpesthez igazolt kedden.
A 31 éves Stieber Zoltán az Újpest utánpótlásából került ki 2005-ben az Aston Villához, majd volt a Yeovil Town, a TuS Koblenz, az Alemannia Aachen, az FSV Mainz, a Greuther Fürth, a Hamburger SV, az 1. FC Nürnberg, az 1. FC Kaiserslautern és a DC United játékosa is, az előző szezonban pedig Zalaegerszegen játszott.
„Nagyon örülök, hogy sikerült aláírnom Újpestre, nagyjából 15 év után kerültem újra a klub kötelékébe. Külön boldoggá tesz, hogy az öcsémmel egy csapatban tudok remélhetőleg minél többet játszani majd. Bízom benne, hogy segíteni tudom a klubot mind a pályán, mind azon kívül” – nyilatkozta Stieber Zoltán.
Öccse, a 28 éves András szintén megfordult az Újpest utánpótlásában és az Aston Villában, majd a Győri ETO-ban, Pápán, Ajkán, Budaörsön, Gyirmóton és Mosonmagyaróváron futballozott.
„Mindkét sráccal már régen kapcsolatban álltunk, a tavalyi átigazolási időszakban is szó volt a szerződtetésükről. Akkor még nem tudtunk egymás tenyerébe csapni, most viszont minden úgy alakult, hogy ők is Budapesten képzelik el a jövőt” – mondta Berta Csaba ügyvezető igazgató az M1 aktuális csatornán.
Stieber Zoltánt az elmúlt hónapokban sérülés hátráltatta, a rehabilitációja most fejeződik be. „Tudjuk, milyen karrierrel a háta mögött érkezik. Bízunk benne, hogy az újpesti környezet újból kihozza belőle azt a teljesítményt, amit mindannyian várunk tőle, hiszen nem tett le róla, hogy visszakerüljön a magyar válogatott keretébe” – mondta Berta.
Az ügyvezető azt is elmondta, hogy
a csapat hétfőn fizikai tesztekkel kezdte meg a felkészülést a következő szezonra, és a szeptember 22-ig tartó átigazolási időszakban folyamatos lesz a keret megerősítése.
Ezen a héten is várhatóak még bejelentések, és két-három héten belül készen lesz az a gárda, amivel el tudják kezdeni az új szezont augusztus közepén.
Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: ujpestfc.hu