
Nem adjuk az Adyt! Újpest történetének legnagyobb ingatlanmutyija ellen tüntettek
Ahogyan azt az Átlátszó oknyomozó portál is megírta, a lebontásra ítélt újpesti Ady Endre Művelődési Központ telkét elképesztően nyomott áron, arcátlan ingatlanszabályozási trükkel játssza át az önkormányzat egy Fidesz-közeli cég kezére. A kormányközeli vállalkozás legalább félmilliárd forintot nyer az üzleten – vagyis pontosan ugyanennyit veszítenek rajta az újpestiek.
Újpest történetének legnagyobb korrupciós botránya ellen az ellenzéki pártok közösen demonstráltak az Ady udvarán. Kanász-Nagy Máté ellenzéki képviselő-jelölt leszögezte: két nagy probléma van a művelődési központ telkének eladása körül. Az egyik az, hogy mennyiért, illetve milyen körülmények között történt ez meg. Hangsúlyozta: ennek kapcsán „komoly jogi kérdések is felmerülhetnek.” A másik pedig az, mi fog történni az ingatlannal. A trükkös átminősítésnek köszönhetően ugyanis a zöldfelületek növelése helyett „teljes mértékben betonba önthetik” a telket. Hozzátette: az ellenzéki győzelem után felül fogják vizsgálni az egész ügyletet, a művelődési központ helyén pedig Ady-parkot létesítenek.
Kerpel-Fronius Gábor rámutatott: az önkormányzati vagyon átjátszása a helyi közösségeket rövidíti meg. Hangsúlyozta: október 13-a után az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak a jelenleginél sokkal átláthatóbban és teljesen korrupciómentesen kell működniük. Nem csak azok számára kell biztosítani a közérdekű adatokhoz való hozzáférést akik „vállalják az ezzel kapcsolatos akadályfutást”, hanem ezeknek mindenki számára nyilvánosnak kell lenniük – szögezte le. Szerinte az ellenzékre vár az a feladat, hogy a rendszerváltás harminc éves ígéretét beteljesítsék: tanácsrendszer helyett valódi önkormányzatokat teremtsenek.

Trippon Norbert, az újpesti MSZP elnöke kijelentette: meg fogják védeni „Újpest legértékesebb vagyontárgyát”, az Ady telkét, és meg fogják állítani a „Wintermantel-maffiát”. A város jelenlegi vezetőjét „botránypolgármesternek” nevezte, aki szégyent hoz Újpestre. Felidézte Wintermantel Zsolt „csendben tűrt és lapított”, amikor bezárták az utolsó újpesti kórházat, és amikor a kormány határozatot hozott az Árpád kórház munkásszállóvá alakításáról. Hangsúlyozta: az SZTK-ban tapasztalható egyre súlyosabb orvoshiányért és az egyre hosszabb várólistákért is a fideszes városvezetés a felelős, hiszen az intézmény az önkormányzathoz tartozik. Hozzátette: az sem véletlen, hogy a polgármestert „Újpest-szerte fanyűvőként emlegetik”, hiszen a kerület zöldfelületeit módszeresen pusztítja. Jellemző példaként említette, hogy a Farkas-erdőből két hektárt akarnak kivágni egy íjászcentrum építése miatt. „Az újpesti polgárok ennél sokkal többet érdemelnek” – szögezte le.

Varju László, Újpest országgyűlési képviselője „a világ botrányának” nevezte, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat saját haverjainak kezébe játssza át az Ady telkét. Hangsúlyozta: „azok a bátor emberek”, akik eljöttek a demonstrációra, százezer ember mellett állnak ki. A politikus szerint Wintermanteléknak október 13-án számot kell adniuk az újpestieknek, mindenről, amit „elloptak tőlük.” Leszögezte: Wintermantel Zsoltnak, „a főnökével együtt börtönben a helye.” Emlékeztetett arra is: A jelenlegi polgármester 2011-ben még parlamenti képviselőként szó nélkül megszavazta, hogy az önkormányzatok vagyonát és jogköreit súlyosan megnyirbálják.

Déri Tibor, az ellenzéki pártok közös polgármester-jelöltje elmondta: személyes emlékek is kötik az Adyhoz, hiszen 2017-ben itt volt a Momentum újpesti szervezetének első lakossági fóruma, mert „minden más helyről elzavartak minket”. Hangsúlyozta: az Ady nem csak egy épület, hanem egy fontos közösségi hely is, amelynek udvarán délutánonként fiatalok találkoznak, beszélgetnek, söröznek, vagy éppen tanulnak együtt, szerelmek és barátságok szövődnek itt. Ezt az ikonikus újpesti kincset herdálja el és játssza át haverjai kezébe a város fideszes vezetése – mutatott rá. Emlékeztetett rá, hogy Wintermantel Zsolt egy szóval sem kérdezte meg az újpestieket, hogy beépítsék-e ezt a területet, kivágják-e az udvaron álló gyönyörű eperfát. Annak a több mint 2500 embernek a véleményét is semmibe veszik, akik aláírták az élhető, zöld városközpontot követelő petíciót. Hozzátette: október 13-án a újpestieknek lehetőségük lesz, hogy változtassanak, hogy egy olyan csapatra bízzák a város jövőjét, akik a 21. század kihívásaira képesek valódi válaszokat adni. Beépítések helyett fákat, erdőirtás helyett erdőtelepítést, kilométeres várólisták helyett gyors és korszerű ellátást akarunk, visszaszerezzük az újpestieknek az Ady telkét és a Duna-partot – sorolta Déri Tibor. Wintermantel Zsoltnak kilenc éve volt rá, hogy ezeket a kérdéseket megoldja, több türelmet nem érdemel a várostól, október 14-től új időszámítás kezdődik Újpesten– szögezte le az ellenzéki polgármester-jelölt.
