Flashmob szerveződik egy újpesti kórházért

Újpest

Tegnap jelent meg több kerületi politikus oldalán egy felhívás, miszerint Kórházat Újpestnek! hívószóval flashmobot tartanak a bezárt Árpád kórház épületénél most csütörtökön 17 órától. Utánajártunk, pontosan miről is van szó.

Varju László (DK) elmondta, hogy a Kormány és Wintermantel Zsolt döntött az Ápárd Kórház sorsáról akkor, amikor áprilisban kormányhatározatban írták le, hogy munkásszállót alakítanak ki az Árpád Kórház épületéből. A politikus kiemelte, hogy minden Újpestinek jár az európai szintű egészségügyi ellátás! „Azon dolgozunk, hogy az erre vonatkozó kormányhatározatot visszavonják, és kezdeményezzük a költségvetés módosítását, hogy Újpesten újra legyen kórház.

Déri Tibor, újpesti ellenzéki pártok által támogatott polgármesterjelölt elmondta: egyelőre nem úgy néz ki, hogy a Kormány módosította volna szándékát, hogy az Árpád Kórház ne munkásszálló legyen, ugyanis még nem vonták vissza a kormányhatározatot.

Mindaddig Wintermnatel Zsolt azon lépése, hogy visszakéri az államtól az épületet, az újpestiek megtévesztése, választási kampányfogás. „Wintermantel Zsolt és alpolgármestere most vagy szembeköpi magát, vagy teljes mértékben arra megy ki a játék, hogy az önkormányzati választási kampány hevében megtévesszék, becsapják az újpestieket. Tudniillik, Nagy „harminc éve alpolgármester” István a 2018. december 13.-i közmeghallgatáson egy újpesti polgár, Micsonai Antal kérdésére, ami úgy hangzott, hogy hajlandó-e a helyi vezetés lépéseket tenni annak érdekében, hogy a volt Árpád Kórház ismét kórházként működjön, azt válaszolta, hogy NEM, mert az az épület nem alkalmas arra, hogy kórházként működjön. Wintermantel Zsolt magyar hangja szerint egy évek óta üresen álló ingatlan esetében többe kerülne a felújítás, mint amennyit ér az épület.

Részlet a 2018. évi közmeghallgatás jegyzőkönyvéből. Kérdést feltette: Micsonai Antal, válaszolt: Nagy István. Forrás: ujpest.hu

Sőt, továbbmegyek, még 2019. április 25-én tartott képviselő-testületi ülésen maga Wintermantel Zsolt fideszes polgármester állt ki amellett, hogy az Árpád Kórház épülete alkalmatlan aktív kórházi ellátás biztosítására.

Részlet az április 25-én tartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyváből – Wintermantel Zsolt. Forrás: ujpest.hu

Déri szerint nem szabad hinni ennek a bagázsnak. Lett volna 9 évük, hogy Újpestnek normális egészségügyi ellátást teremtsenek. Engedték bezárni az Árpád Kórházat, nem tettek meg mindent, hogy Újpestnek ismét kórháza legyen, ezt már nem tudják másra rákenni, bármennyire is az a szándékuk. 9 év teljesítménye egyelőre 0, ezt nem lehet szépíteni. „Ki kell állnunk és meg kell mutatnunk akaratunkat, hogy Újpestnek kórház kell!

A tüntetés most csütörtökön 17:00 órától lesz az Árpád Kórház épülete előtt.

Címke:

2 thoughts on “Flashmob szerveződik egy újpesti kórházért

  1. Helyes a tiltakozás.
    Az újpesti Baross utcában is van egy volt bőripari szakmunkás- szakképző intézmény teljesen kihasználatlanul, gazdátlanul Mi itt lakunk a Bem utca 26.sz. alatt a közelben 2010 óta, már akkor sem volt itt semmi, legyen ebből munkásszálló. Ezzel az épülettel sem törődik senki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük