Dr. Gyenes Géza: „A gyógyítás nem lehet távolsági kérdés”
Az egészségügy helyzetéről, a közlekedési problémákról, a lakhatásról és az önkormányzatok megerősítéséről is beszélt lapunknak Dr. Gyenes Géza, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje Budapest 13. OEVK-jában. A politikus szakmai múltjára és programjára építve vázolta fel elképzeléseit Újpest, Rákospalota és Káposztásmegyer jövőjéről.
Dr. Gyenes Géza bemutatkozásában hangsúlyozta: életútját a gyógyítás és a szakmai érdekképviselet határozta meg. Elmondása szerint 21 évig dolgozott háziorvosként, majd 26 éven át a Magyar Orvosi Kamara különböző vezető pozícióiban vett részt a magyar egészségügy működtetésében és érdekképviseletében. Korábbi parlamenti munkája során a Jobbik egészségügyi programjának kidolgozójaként és az egészségügyi bizottság alelnökeként is tevékenykedett. Mint fogalmazott, most azért kéri a választók bizalmát, mert úgy látja: „a magyar egészségügyi ellátórendszer összeomlott”, és a térségnek „nem populizmusra, hanem érdemi, szakmai képviseletre van szüksége”.
A Jobbik szerepéről szólva hangsúlyozta, hogy 2026-ban szerinte nem csupán kormányváltásra, hanem „valódi rendszerváltásra” van szükség. Úgy véli, a párt célja az egypárti túlhatalom megszüntetése és a szakmai alapú politizálás visszaállítása. Mint mondta, a Jobbik 106 egyéni jelölttel indul annak érdekében, hogy „visszahozza a józan észt a Parlamentbe”.
Programjának egyik legfontosabb pillére az egészségügyi ellátás megerősítése helyi szinten. Szerinte tarthatatlan, hogy a választókerület több pontján megszűnt vagy jelentősen korlátozott a kórházi ellátás, és a betegeknek gyakran méltatlan távolságokat kell megtenniük az alapvető kezelésért. „A gyógyítás nem lehet távolsági kérdés” – fogalmazott. Elképzelése szerint állami támogatások és önkormányzati források összehangolásával kellene visszaállítani a kerületi kórházi rendszert.
Káposztásmegyer kapcsán kiemelt kérdésként kezelte a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Álláspontja szerint halaszthatatlan a 3-as metró meghosszabbítása, amelyet az eredeti terveknek megfelelően, érdemi állami támogatással kellene megvalósítani. Úgy látja, ez jelentené az egyetlen valódi megoldást a térség közlekedési elszigeteltségének felszámolására.
Rákospalota helyzetéről szólva elsősorban a lakhatási és biztonsági kérdéseket emelte ki. Fontosnak tartja egy szociális bérlakásprogram elindítását és a meglévő lakásállomány támogatását, hogy a rászoruló családok valódi segítséget kapjanak. Emellett a közbiztonság javítását is kiemelt feladatának tekinti. Mint mondta: célja, hogy „ne kelljen félnünk sötétedés után az utcáinkon”.
Az önkormányzatok szerepéről beszélve hangsúlyozta: erősebb, pénzügyileg stabilabb helyi önkormányzatokra van szükség. Parlamenti munkája során fellépne minden olyan intézkedés ellen, amely szerinte veszélyezteti a települések anyagi biztonságát. Követelné a szolidaritási adó csökkentését és a gépjárműadó visszaadását a kerületeknek, hogy a helyi bevételek valóban helyi fejlesztésekre fordíthatók legyenek.
Dr. Gyenes Géza szerint az Országháznak ismét az érdemi törvényhozás és a szakmai viták színterévé kell válnia. Úgy fogalmazott: megválasztása esetén orvosi esküjéhez és képviselői elkötelezettségéhez híven kívánja szolgálni Újpest, Rákospalota és Káposztásmegyer lakóit. „Szakmai alázattal a közösségért” – jellemezte saját politikai hitvallását.
A választókhoz intézett üzenetében a tapasztalat és a szakértelem fontosságát hangsúlyozta. Véleménye szerint a következő ciklusban olyan képviseletre van szükség, amely képes érdemi megoldásokat kínálni az egészségügy, a közlekedés, a lakhatás és az önkormányzatiság területén. Mint mondta, ezért kéri a választók bizalmát, hogy programját parlamenti munkában is képviselhesse.




