Czigler László: harc az illegális szemetelők, a trafikoknál hangoskodók ellen

Újpest

Újpest közrendért felelős alpolgármestere az Újpest Közéleti Televízió Korrekt című műsorában beszélt többek között arról, hogy meg kell fékezni az illegális szemetelőket, el kell csendesíteni a dohányboltok környékét és rendezettebbé kell tenni a lomtalanítást.

– A dohányboltok környékén – ahol gyakran alakul ki a környéken élőket zavaró kocsmai hangulat – a közterület-felügyelet és a rendőrség összehangolt, intenzív és szigorú ellenőrzései teremthetik majd meg a viszonylagos nyugalmat. Mindehhez természetesen szükség van arra is, hogy az újpesti közterület-felügyelet létszámban és technikában is erősödjék, hiszen a megnövekedett feladatokhoz most kevés az ember, a Duna-parti földutak pedig például egyszerű személygépkocsikkal nagyon nehezen járhatók – mondta az alpolgármester.

Lomtalanítás: csak este tegyék ki a lomokat

Czigler László

Czigler László rendet vágna azok közt a kaotikus állapotok közt is, amelyekkel a lomtalanítás zavarja meg évente egyszer Újpest nyugalmát. A munka azonban nem lesz könnyű, mert egyelőre nem nagyon lehet mit tenni azokkal a hangoskodó csoportokkal, amelyek napokkal az elszállításra megszabott időpont előtt megszállják, „lefoglalják” az éppen sorra kerülő utcákat, és gyakran egymással is összetűzésbe keverednek. Itt a legegyszerűbb megoldás, ha a lakók valóban csak az előírt időpontban, azaz a lomtalanítást megelőző nap estéjén teszik ki az utcára a feleslegessé vált dolgaikat, mert így a „kincsvadászoknak” is kevesebb idejük marad feltúrni a halmokat.

– A negyedik kerületben is komoly kihívás az illegális szemétlerakás. A közterület-felügyeletnek itt is jócskán lesz tennivalója, de munkájukhoz szerencsére segítséget is kapnak. A Pataky Gábor vezette Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat aktivistái a közelmúltban például 23 illegális szemétlerakót térképeztek fel a kerületben. Ezeket a kupacokat gyorsan felszámolják, de legalább ennyire fontos feladat a megelőzés is – hívta fel a figyelmet Czigler.

Mobilkamerákat vetnek majd be a fertőzött területeken, a polgárőrség és a természetvédelmi járőrszolgálat szakemberei pedig igyekeznek minél többet jelen lenni az érintett helyszíneken, és visszatartani a szemetelőket.

Forrás: Újpesti Hírmondó, ÚKTV, Újpest.hu
Fotó: Facebook, Hulladékszedő.hu

Címke:

1 thought on “Czigler László: harc az illegális szemetelők, a trafikoknál hangoskodók ellen

  1. Szeretném tudni, hogy az Újpesti parkolás rendbe tétele, miért nem fontos a városháza tisztelt urainak.
    Újpesti lakosok a főváros 70%-ban fizetnek a parkolásért. Tárcsás rendszer minimális működtetési költséggel bevezethető lenne.
    Válasz és megoldás szerintem nem lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük