Állatok Világnapja: Újpesten tisztelegtek az elhunyt állatok előtt

állat Újpest

Közösen hajtottak fejet az Állatmentő Ligával Magyarország első, és tudomásuk szerint mindmáig egyetlen olyan emlékhelyénél, amely a bántalmazott és idő előtt eltávozott négylábú barátainknak állít örök emléket – számolt be közösségi oldalán Bedő Kata, Újpest alpolgármestere.

Az emlékhely különleges szerepet tölt be: nap mint nap nyitva áll mindazok előtt, akik szeretnének elcsendesedni, megpihenni, és felidézni a közös pillanatokat hűséges társaikkal. „A kutyákról szokták mondani, hogy ők az egyetlen élőlények, akik jobban szeretik gazdájukat, mint saját magukat – ezért is méltó, hogy legyen egy hely, amely csak az övék, ahol emlékezhetünk rájuk és tiszteleghetünk hűségük előtt” – fogalmazott az alpolgármester.

Bedő Kata kiemelte: Újpesten az állatvédelem mindig is kiemelt jelentőséggel bírt. 2013 óta az önkormányzat, a civil szervezetek, a rendőrség, a rendészet és a helyi közösség együttműködése mutat példát arra, hogyan lehet és kell is tenni ezért a nemes ügyért. Az esemény nemcsak az elhunyt állatokra való meghitt emlékezésről szólt, hanem arról is, hogy a város továbbra is elkötelezetten védi és támogatja az állatokat – élőket és emléküket egyaránt.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük