A MOL több mint 10 milliárd forintot tolt az Újpestbe
Jókora tőkefröccsel zárta a tavalyi évet a MOL Nyrt. az Újpest FC-t üzemeltető Új Lila Labdarúgó Kft.-nél: az olajvállalat összesen több mint 10 milliárd forinttal erősítette meg a futballcéget. A cégbírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a társaság törzstőkéjét 4,4 millió forinttal, 7,66 milliárd forintra emelték, miközben a pénz döntő része, 10,2 milliárd forint a tőketartalékba került – számolt be a 24.hu.
A tőkeemelésről 2025. november 21-én született döntés. Az alapítói határozatot Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója és Székely Ákos írta alá. A dokumentum rögzítette, hogy az összeg négy napon belül megérkezik a futball kft. számlájára, amit a cégbíróság még szilveszter előtt be is jegyzett.
A tízmilliárdos nagyságrend a Mol-csoport teljesítményéhez mérten nem számít kiugrónak: a vállalat 2024-ben több mint 9100 milliárd forintos árbevételt és közel 600 milliárd forintos üzleti eredményt ért el. Az Újpest számára viszont ez az összeg önmagában nagyobb, mint amekkora a futballcéget működtető társaság teljes vagyona volt a tőkeinjekció előtt.
A 24.hu kérdésére a Mol és az Újpest FC azt közölte: a tőkeemelés célja az Újpest FC hosszú távú fejlesztési terveinek finanszírozása. Ezek között kiemelt helyen szerepel az új stadion megvalósítása. A válasz szerint az ehhez szükséges ingatlan megvásárlása már megtörtént, a projekt előkészítése – tervezési és fejlesztési feladatokkal együtt – jelenleg is zajlik. A tőketartalékba helyezett forrásokat kifejezetten a stadionprojekthez kapcsolódó kiadásokra fordítják.
A Mol-csoport 2024 februárjában jelentette be, hogy megvásárolja az Újpest FC-t működtető Újpest 1885 Kft.-t a belga üzletembertől, Roderick Douchatelet-től. A cég átalakítása és „letisztítása” után a futballjogok az Új Lila Labdarúgó Kft.-be kerültek. Ratatics Péter már 2024 júniusában beszélt egy lehetséges új stadionról, amely a tervek szerint 2027-re készülhet el, magánberuházásban, közvetlen állami támogatás nélkül.
A kiszemelt helyszín a Lahner György út és a Fóti út által határolt, a címjegyzék szerint Fóti út 141. alatti, mintegy 190 ezer négyzetméteres egykori Tungsram-gyárterület. A kertvárosi környezet miatt a beruházás jelentős lakossági ellenállást váltott ki, ezért a klubvezetés több nyilvános fórumon próbálta megnyugtatni a környékbelieket. A lakók ugyanakkor abból indultak ki, hogy az elmúlt évek fővárosi stadionberuházásai mind kiemelt állami projektként valósultak meg, így a mozgásterük leginkább a kárenyhítésre korlátozódott.
Ez az érzés tavaly október elején be is igazolódott: a kormány honlapján megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium tervezete, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Újpest FC új stadionját és a hozzá kapcsolódó sportkomplexumot. Ezzel lényegében minden jogi akadály elhárult a projekt elől, a Mol számára pedig már „csak” a szükséges forrás biztosítása maradt feladatként. Ennek egyik első, látványos lépése volt a tavaly novemberi, 10,2 milliárd forintos tőkeinjekció.
A stadion helyéül szolgáló terület korábban a Tungsram után hosszú éveken át a 2A Ingatlan Befektetési Kft. tulajdonában állt. A cég évekig próbálta értékesíteni az ingatlant, a tulajdonosi háttérrel kapcsolatban pedig több kérdés is felmerült. Korábbi megkeresésekre a Mol nem részletezte a tulajdonviszonyokat, Ratatics Péter ugyanakkor tavaly júniusban úgy nyilatkozott: a tárgyalásokat Komondi Zsolttal folytatta, a szerződéskötés Komondi Zsolttal és Garancsi Istvánnal történt, és tudomása szerint Hernádi Zsolt már nem rendelkezik tulajdonosi érdekeltséggel az érintett ingatlanokban.
A több mint tízmilliárdos tőkeemelés mindenesetre egyértelmű jelzés: a Mol hosszú távon számol az Újpesttel, és kész komoly pénzt fektetni abba, hogy a klub új stadionnal és új infrastruktúrával lépjen a következő évtizedbe.




