
Árat emel a Vodafone
Az emelés nemcsak a lakossági, de az üzleti ügyfeleket is érinti.
Drágul márciustól a Vodafone, a társaság közleménye szerint „díjkorrekciós mechanizmus alapján a publikus díjcsomagodhoz/díjcsomagjaidhoz tartozó havi előfizetési díj(ak) 2024. március 1. napjától maximum 15,4 százalékkal automatikusan kiigazításra kerül(nek).”
A 15,4 százalékos emelés nemcsak a lakossági, de az üzleti ügyfeleket is érinti, a flotta előfizetési díja pedig 22,01 százalékkal drágul meg márciustól.
A társaság a honlapján olvasható kérdés-felelet részben azt írja, a 2024-ben automatikusan életbe lépő, fogyasztói árindexen alapuló inflációkövető díjkorrekció 22,01 százalék lenne, de „elmúlt hónapokban bekövetkezett kedvező gazdasági változások, az inflációs ráta csökkenése miatt, és az ügyfelek anyagi terheinek mérséklése érdekében” csak kisebbet emelnek.
Hogy a flottás emelés a „kedvező gazdasági változások” ellenére mégis 22,01 százalék, azt azzal magyarázza a Vodafone, hogy „a flottában biztosított kedvező feltételek továbbra is méltányos havidíjat eredményeznek”.