Újpesti fideszes exképviselő lett a KSH új szóvivője

Ozsváth Kálmán idén is indult az önkormányzati választáson a kormánypárt színeiben, a statisztikai hivatal közleményében mégis elhallgatták a politikai múltját. Október elejétől Ozsváth Kálmán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szóvivője – írta meg az Átlátszó. A politikus 2004-ben lépett be a Fideszbe, és 2010-től mostanáig a párt önkormányzati képviselője volt Újpesten. Emellett dolgozott a kormánypárti Echo […]

Olvass tovább

Varju László: Az állam „civil” támogatások formájában pénzeli az újpesti Fidesz kampányát

A Miniszterelnökség a Városi Civil Alap elnevezésű pályázat keretei között, „civil” támogatás formájában 30 millió forintot biztosított három egyértelműen Fideszhez köthető szervezetnek pusztán kommunikáció céljára. – mondta Varju László tegnapi Újpesten tartott sajtótájékoztatóján. A három érintett újpesti szervezet a Fiatalok Újpestért Egyesület, a Polgári Újpestért Alapítvány és az Újpestért Egyesület. A nevek ismerősen csenghetnek a […]

Olvass tovább

Ozsváth Kálmán a kommunizmus mellett tette le a voksát

A Fidelitas Ozsváth Kálmán vezetésével akciózott a Clark Ádám téri körforgalomnál. A kormánypárt ifjúsági szervezetének szóvivője az eseményről készült videóban úgy fogalmaz, hogy „Itt vagyunk a Lánchíd melletti parkolóban, nem véletlenül. A Clark Ádám téri zöldágyás és körforgalom túlélte az 56-os forradalom eseményeit, a szovjet elnyomás évtizedeit és a rendszerváltoztatást is, de Karácsony Gergelyt már […]

Olvass tovább

Még a mentőket is akadályozta a Fidelitas sátra a Szakrendelő előtt

Az eső elleni védekezés miatt két sátrat állítottak fel az Újpesti Szakrendelő bejárataihoz a múlt héten. Ez annyira tetszett a helyi Fidelitas tagoknak, hogy próbálták kifigurázni ezt, hiszen fogalmuk sincs arról, hogy mindez miért történt. Azért, mert járvány van, és a járványügyi előírások miatt korlátozni kell a rendelőbe egyszerre tartózkodók számát. Akik pedig kint kell, […]

Olvass tovább

Így hecceli a járvány idején az újpestieket a Fidesz

Nettó hazugsággal házalt Ozsváth Kálmán fideszes önkormányzati képviselő az egykor szebb napokat megélt hírTV egyik vasárnap esti műsorában, ahol a helyi Fidesz szóvivőjeként felháborodását fejezte ki egy általa vélt, de egyáltalán nem bebizonyított, és most már biztonsággal állítható, hogy egyáltalán nem is hallott polgármesteri automata telefonhívással kapcsolatban. Korábban írtunk róla, hogy az újpesti Fidesz még […]

Olvass tovább

Haszonleső járványhiénák

Teljesen átgondolatlan, felületes és mérhetetlenül gyenge rendeletmódosítást dolgozott ki Nagy István, gazdája, Wintermantel Zsolt utasítására a szociális rendelet kapcsán – tudtuk meg városházi forrásból. Pedig, ha azt vesszük alapul, hogy a veterán politikus „tapasztalata” immáron 30 évre tekint vissza, melyből 27 évig szociális alpolgármesterként is ténykedett, akkor joggal feltételezhetnénk, hogy kitéve-betéve ismeri a szociális ágazatot, […]

Olvass tovább

A magáénak hazudja az újpesti önkormányzat intézkedéseit és plakátjait a helyi Fidesz

Gátlástalanul próbál politikai hasznot kovácsolni önmagának az újpesti Fidesz, s láthatólag ebbe az is belefér, hogy az októberben megválasztott új önkormányzat lépéseit a sajátjának állítsa be. Most a Déri Tibor vezette önkormányzat segélyvonalát próbálja fideszes segítségnek beállítani. A járványhelyzet miatt – március 9-én – a IV. kerületben is megalakult az operatív törzs, amelyet Déri Tibor […]

Olvass tovább

Teljesen hülyét csinált magából Ozsváth Kálmán a hírTV-n

Az újpesti fideszes önkormányzati képviselő megint valami nagyot akart mondani, összecsődítette a kormánypropagandát, és elszomorodva közölte, hogy nagyon bürokratikus úton lehet segítséget kérni az önkormányzattól. A hírTV szerkesztője pedig nem csak hozzá-nem-értéséről, de látási problémáiról is tanúbizonyságot tett. Sorra kerülnek ki az otthonmaradásra buzdító óriásplakátok, a segélyhívó telefonszám; és a polgármester, alpolgármesterek és önkormányzati képviselők […]

Olvass tovább

Ozsváth elvtárs megkezdte az aggódást

Megszokhattuk már, hogy az újpesti bukott kormánypárti erők az új köztársaságpárti városvezetés valamennyi lépésébe belekötnek. Tény, hogy új szerepkör még nekik az ellenzékiség, de ideje hozzászokniuk. A Fidesz valamennyi propagandafelületén most azt próbálja bizonygatni, hogy ők mennyire is fiatalok és demokraták, így olyan embereket tolnak a frontvonalba, akikkel ezt az érzést tudják a közvélemény számára […]

Olvass tovább

Oscar-szobor után most ételt vitt (volna) Varju Lászlónak az újpesti Fidelitas

Ebédet vitt Varju Lászlónak, Újpest országgyűlési képviselőjének a Fidelitas újpesti szervezetének két vezetője. Ozsváth Kálmán, a Fidelitas ügyvezető alelnöke, illetve Renge Zsolt az ifjúsági szervezet kerületi elnöke, minketten az Újpesti Önkormányzat fideszes képviselői, azért mentek a politikus IV. kerületi irodája elé (ami egyébként nem is Varju Lászlóé, hanem a DK önkormányzati képviselőé, Berényi Erzsébeté) az étellel, […]

Olvass tovább