A szülőktől kér anyagi segítséget a budapesti Madách Imre Gimnázium

Idén is a szülőktől kér anyagi támogatást a budapesti, állami fenntartású Madách Imre Gimnázium alapítványa. Egyebek mellett az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére van szükségük segítségre – írta a Népszava az Alma Mater Madách Imre Gimnázium Alapítvány leköszönő elnökének közleménye alapján. Mészáros Csabát, aki korábban 24 évig volt az iskola igazgatója, korábban azért mentette fel […]

Olvass tovább

Tüntetéssel kezdődött a tanév a Madách Imre Gimnázium előtt

Tüntetéssel álltak ki hétfőn reggel fél nyolc körül az iskola épülete előtt a Madách Imre Gimnázium diákjai leváltott igazgatójuk mellett. A tömegben a Szól a kakas már című népdal szövegét osztották ki, a gimnázium utcáját a rendőrség lezárta. A diákok színes pólókban érkeztek, a szervezők ugyanis azt kérték, hogy a fehér ünneplő helyett színes, madáchos […]

Olvass tovább

Szakszervezetek: Jogsértően mentették fel a Madách igazgatóját

Egy még nem hatályos rendelet be nem tartására hivatkozott a Belügyminisztérium. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PDSZ) is jogsértőnek tartja a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentését. Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium […]

Olvass tovább

Bencsik Andrásék a Madách-gimnáziumról a Hír TV-ben: Csesszék meg!

„Hát mit, hát melyikőtök nőtt fel úgy, hogy mobiltelefon vagy akármicsoda kellett volna?!” – fakadtak ki a Madách-gimnázium mobilokat engedélyező szándékára. Szerdán derült ki, hogy a Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmenti a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, amiért az nem tiltaná be az iskolákban a mobiltelefonokat. A Hír TV hétfő esti Vezércikk című műsorában (még a kirúgás híre előtt) arról […]

Olvass tovább