Több rendőrségi eljárás is indult a tegnapi tüntetés után

Polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt indított eljárást a BRFK négy személy ellen, akik a Margit hídon, illetve a Kossuth Lajos téren hoztak működésbe pirotechnikai eszközöket – olvasható a rendőrség összefoglalójában a pénteki diáktüntetésekről. A police.hu-n megjelent cikk emlékeztet: péntekre két gyűlést jelentettek be (a tanárok mellett, illetve a klímaválság ellen), ezt követően azonban […]

Olvass tovább

Oscar-díjas színész vett részt a diáktüntetésen Budapesten

Több száz fős tömeg gyülekezett pedagógusnap alkalmából Budapesten hétfőn, hogy kiálljanak a köznevelésben dolgozókért. A demonstráció meglepetésvendége a brit színész, Eddie Redmayne volt. Az Oscar-díjas művész korábban olyan filmekben játszott mint A katedrális, A mindenség elmélete vagy a Legendás állatok és megfigyelésük. Hétfő délutánra pedagógusnapi kiállást szervezett az Adom Diákmozgalom Budapesten. A tüntetők az Oktogonon gyülekeztek, és a […]

Olvass tovább

A BRFK szerint erőszakkal próbálták áttörni a rendőrsorfalat az agresszív tüntetők

Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy „néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után, este 8 és 9 óra áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a Rippl-Rónai utcánál – mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője péntekről szombatra virradó éjjel Budapesten, rendkívüli sajtótájékoztatón. Fülöp Gergely rendőr alezredes felidézte, hogy pénteken jogszerűen […]

Olvass tovább

Diáktüntetés: Kilenc fiatal ellen indul eljárás, mert eltakarták az arcukat

Kilenc olyan fiatal képviseletét vállaltuk, akiket a múlt héten a Miniszterelnökség előtt előállítottak vagy igazoltattak, és panaszeljárást is indítunk a rendőrség aránytalanul erőszakos fellépése miatt – olvasható a közleményben. Mint ismert, a rendőrség múlt szerdán másodjára is könnygázt vetett be a tüntető diákok ellen, többeket pedig elő is állítottak. A TASZ út tudja, eddig senkit sem […]

Olvass tovább