Az idei lesz a nyilvános telefonfülkék utolsó éve Csehországban

Külföld színes

Miután a cseh távközlési hivatal úgy döntött, hogy a jövő évben az állam már nem fogja támogatni a nyilvános telefonfülkék üzemeltetését, azok tulajdonosa és a szolgáltatást bebiztosító O2 cég bejelentette: januártól kezdve fokozatosan felszámolja az összes még működő nyilvános telefonfülkéjét.

Jelenleg 1150 nyilvános telefonfülke működik Csehországban, többségük a kevesebb mint 200 lakosú településeken. Az állam minden egyes nyilvános telefonállomás működtetéséért évente 9000 koronát (kb. 110 ezer forint) fizet a szolgáltatónak. 

– Az állami támogatás megszűntével a nyilvános telefonállomásokat felszámoljuk. Ennek oka az egyre alacsonyabb kihasználtság mellett a magas fenntartási költségek és a vandalizmus – nyilatkozta újságíróknak Lucie Jungmannová, az O2 telefonszolgáltató társaság szóvivője.

A cég már 2019-ben megszüntetett 2750 nyilvános telefonállomást, amelyeket állami támogatás nélkül kereskedelmi alapon működtetett. Ennek következtében

a cseh városokban gyakorlatilag már most sem találkozni nyilvános telefonállomással,

amelyek kihasználtsága a mobiltelefonok megjelenésével és elterjedésével minimálissá vált. 

Húsz éve, az ezredfordulón, amikor a lakosság körében még nem volt általános a mobiltelefon, több mint 30 ezer nyilvános telefonfülke működött Csehországban. 

MTI
Fotó: Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük