
Ősz a Dunán
Lassan itt az október közepe, és szerencsére igen kellemes őszi időnk van. Ez az elkövetkező napokban így is marad. Az iskolakezdés nehézségein már szülők és diákok egyaránt túlestek, felvették a napi ritmust. Talán itt az ideje új hobbi után nézni!
Ebben a remek időben, kiváló lehetőség adódik arra, hogy megtanuljunk a vízen közlekedni. Ezt hol tudja egy újpesti megtenni Újpesten? Például, az Újpesti Kajak és Sárkányhajó Clubban! Az Egyesület októberben is hetente indít tanfolyamot a kajak-kenu iránt érdeklődők számára! A következő tanfolyam ma, azaz október 11-én, csütörtökön; valamint holnap október 12-én, pénteken indul.
Az Egyesület, a volt Tungsram strand mellett üzemel (1044 Budapest, Üdülő sor 1.), így autóval, tömegközlekedéssel és kerékpárral egyaránt könnyen megközelíthető. A klub nagyon családias légkörű, de nem csak az edzők közti rokoni kapcsolat miatt!
A klub szakosztályvezetője Giczy Csaba volt olimpikon, aki 2011-ben Újpest Gyermekeiért Díjat, 2014-ben a Magyar Kajak-kenu Szövetség Arany Érdemrendjét, 2015-ben pedig Edzői Életműdíjat kapott. Ebből is látszik, hogy ha valaki ebbe a klubba viszi le a gyermekét, azzal csak jót tehet.
Az érdeklődők számára, további információk, az egyesület honlapján találhatóak:
http://www.uksc.hu/index.php