Litauszki Róbert: Bevallhatjuk, szorítunk a Ferencvárosnak

sport

Egy évvel ezelőtt a 3. helyen végzett az Újpest a bajnokságban, s ez nemzetközi kupaszereplést, no meg nem kevés pluszbevételt jelentett a nagy múltú együttesnek. A lila-fehérek az Európa-liga első selejtezőkörében az azeri Neftcit búcsúztatták 5–3-as összesítéssel, a második körben igazi nagyágyú, a spanyol Sevilla volt az ellenfelük, amellyel aztán sem idegenben (0–4), sem hazai pályán (1–3) nem bírtak. Most ismét az európai porondra vágynak a lilák, ám csakis akkor teljesülhetnek álmaik, ha megelőzik a jelenleg eggyel több győzelmének köszönhetően harmadik helyen álló Debreceni VSC-t.

Az Újpest a folytatásban hazai pályán fogadhatja a szerényen teljesítő, ám a bennmaradásért foggal-körömmel küzdő Puskás Akadémiát, az utolsó fordulóban pedig Diósgyőrbe utazik, az ugyancsak az életéért küzdő DVTK-hoz. A DVSC viszont a Ferencvároshoz megy szombaton, az utolsó, 33. fordulóban pedig a Paksi FC-t fogadja.

Sajnos nem a saját kezünkben van a sorsunk– vágott a közepébe Litauszki Róbert, az Újpest csapatkapitánya. – Pedig a tavalyi nemzetközi szereplés után erre az idényre is hasonló céljaink voltak, hozzátéve persze, hogy játék és eredményesség terén is előrelépjünk a legutóbbi bajnoksághoz képest. Úgy tűnik, több pontot szerezhetünk, mint egy évvel ezelőtt, ám tény, jelentős a szakadék a Fradi, a Mol Vidi és köztünk. Sajnos a legutóbbi négy fordulóban csupán két döntetlenre futotta az erőnkből, s bizony az eltékozolt pontok rettenetesen hiányoznak. Ráadásul éppen a bronzérem szempontjából vetélytársnak tekinthető Debrecent sem sikerült legyőzni, pedig a Loki elleni hazai meccsen és legutóbb, a szombati derbin is megvoltak a helyzeteink. Sajnálom ezeket az elszalasztott lehetőségeket, mert mindkettőben több volt, mint amennyit elértünk. Miközben érthetően fáj, hogy kikaptunk a Fraditól, bosszant a Loki elleni döntetlen is, hiszen szinte helyzet nélkül egyenlített. Ha akkor nyerünk, most nem kellene számolgatnunk.

Az újpestiek 29 esztendős hátvédje szerint nem könnyebb a sorsolásuk, mint a debrecenieké, hiszen a DVSC a már bajnok Ferencvárossal mérkőzik meg, míg a lilák két olyan csapattal mérik össze a tudásukat, amelyeknek cseppet sem mindegy, mi lesz az eredmény.

Bevallhatjuk, szorítunk a Ferencvárosnak, hogy megőrizze a veretlenségét a Groupama Arénában – ismerte el a csapatkapitány. –  Persze ez még kevés, nekünk meg kell vernünk a Puskás Akadémiát ahhoz, hogy megelőzzük a Lokit. Akkor lehet nyugodt a lelkiismeretünk, ha a hátralévő két meccset megnyerjük.

Forrás: NSO; kép: origo

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük