A 21 éves olimpiai bronzérmes úszó a fiataloknak ajánlotta milliós jutalmát

sport

Pályafutása legjobb évét zárta tavaly a 21 éves Betlehem Dávid, aki remek hajrával bronzérmet szerzett a nyílt vízi úszásban a párizsi olimpián. Másfél hónappal korábban, a belgrádi Európa-bajnokságon szintén bronzérmet nyert ugyanezen a távon.

A hazai szövetség szombati díjátadóján milliós eredményességi bónuszt kapott az Arenától, ami a MÚSZ egyik szponzora. Ezek után átgondolta, mennyi mindent kapott a sportágtól. Betlehem és a Szajnában győztes Rasovszky Dávid együtt készültek fel nemcsak erre az évre, hanem már 2022-től.

„2021-ben, miután egészségügyi okokból volt egy nyolchónapos leállásom, akkor én tulajdonképpen abbahagytam az úszást. Aztán visszatértem, elkezdtem edzeni, és függetlenül attól, hogy gyakorlatilag nem voltam több egy reményteljes fiatal kölyöknél, minden támogatást megkaptam a szövetségtől.”

Egy nappal a díjátadó után úgy döntött, hogy ideje neki is meghálálni ezt, ezért a jutalmát bónuszomat visszaadta a MÚSZ-nak.

„Arra kértem Wladár Sándor elnököt, hogy találjunk olyan fiatal úszót, úszókat, akik esetleg hasonló helyzetben vannak, mint én egykor. Hogy valamiért nem sikerült olyan jól az előző idényük, és emiatt most nincsenek a támogatottak között, de tudjuk róluk, hogy van bennük lehetőség. Ebből a pénzből küldjék el őket edzőtáborba, versenyekre, hogy ne szenvedjen hátrányt a fejlődésük.”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük