Javaslatokat tettek közé a tanárok, hogy miként lehetne alkalmazni az MI-t az oktatásban

oktatás

Több mint 30 pontból álló szakpolitikai javaslatot dolgozott ki a Pedagógusok Szakszervezete a mesterséges intelligencia oktatásban történő alkalmazásának az elveiről és szabályozásáról – írja keddi cikkében a Népszava.

A PSZ a laphoz eljuttatott javaslatában tíz területre fókuszálva foglalta össze a szükségesnek tartott lépéseket. Ezek között szerepel az MI hatása

  • a pedagógiára,
  • a tanárok munkakörülményeire,
  • a diákok életére és tanulmányaira,
  • valamint a szabályozási keretek megerősítése,
  • az etikus használat kérdése,
  • továbbá a digitális oktatási technológiákat, eszközöket fejlesztő cégek szerepének vizsgálata.

Totyik Tamás, a PSZ elnöke a Népszavának azt mondta, az MI-technológián alapuló szoftverek, eszközök segítséget jelenthetnek például az értékelési folyamatokban, a kompetenciafejlesztésben, az egyéni tanulási utak kidolgozásában. Mindenképp szabályozni kell, hogy ezek milyen keretek között alkalmazhatók, továbbá szem előtt kell tartani, hogy minden esetben „az emberé legyen az utolsó szó, ne pedig a gépé.”

Totyik emlékeztetett: a kormánynak idén kell felülvizsgálnia a Nemzeti alaptantervet, így itt a lehetőség, hogy ezekkel a kérdésekkel is foglalkozzon.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük