
Átadták az idei diák- és sportösztöndíjakat a városházán
Czigler László alpolgármester Trippon Norbert és Perneczky László alpolgármesterekkel közösen előző héten átadták az újpesti diák- és sportösztöndíjakat az újpesti városházán – derült ki Czigler László bejegyzéséből.
Mint írja, sor került a Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjátadó ünnepségre, melyen Trippon Norbert és Perneczky László alpolgármestertársaimmal és Czinke Sára önkormányzati képviselő asszonnyal közösen vettünk részt.
Kiemelte, a díjakkal egyszerre honorálják azokat a diákokat, akik akik a sportban, tanulásban, közösségi élet egyéb területén kimagasló eredményeket értek el, és azokat a felnőtteket, akik az újpesti gyermekekért éveken át áldozatos munkát végeztek.
Hozzátette, a Díj névadója, Sándor István hívő ember volt. Hitt Istenben, hitt a szeretet erejében és abban, hogy a gyermekekkel való törődés szükséges és kifizetődő. Egész életét a gyermekek nevelésének szentelte. A kommunista diktatúra eszméje azonban nem engedte őt hite szerint élni. Bűn volt a vallásgyakorlás, különösen a gyermekek körében. Boldog Sándor István vállalta a veszélyt, nem vonult emigrációba, vállalta, ami itthon vár rá. Később elfogták és koncepciós perben kötél általi halálr ítélték.
Újpest Önkormányzata díjjal jutalmazta:
- Csaba László Bélánét, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium intézményvezető helyettesét
- Dankainé Szászi Gabriellát, az Újpesti Liget Óvoda, óvodatitkárát
- Kornacker Gyulánét, az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fuvola tanárát
- Mészáros Miklósnét, az Újpesti Homoktövis Óvoda óvodai dajkáját
- Pucz-Varga Ilonát, az Újpesti Viola Óvoda óvodavezető helyettesét
Újpest Kiváló Tanulója Díjat kapott:
- Nguyan Van Tamás, az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola 8. b osztályos tanulója
- Mázsa Marcell Dezső, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium 12.a osztályos tanulója
- Pados Kira, az Újpesti Homoktövis Általános Iskola 8. b osztályos tanulója
- Rábai Miklós, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola 8. b osztályos tanulója
- Szellák Daniella, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 11. b osztályos tanulója
- Zibura Blanka, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 12. c osztályos tanulója
Újpest Kiváló Diáksportolója Díjat kapott:
- Bene Réka Viktória légtornász, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanulója, a Légtorna és Légtánc Egyesület sportolója
- Kárpáti Árpád Álmos curlinges, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 10. osztályos tanulója, a Siketek Sport Klubja sportolója
- Matkovics Lili Sára kenus, a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulója, a KSI Sportegyesület sportolója
- Matkovics Vanda Zita kenus, a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 9. ostályos tanulója, a KSI Sportegyesület sportolója
- Schrődl Emma Klára judós, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola 6. osztályos tanulója, a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportolója
Kiváló Diákközösségi Munkáért Díjat kapott:
- Bucskó Mirella Margit, a Lázár Ervin Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója
- Csontos Roland, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum 11. évfolyamos tanulója
- Mezei Dorka, az Újpesti Homoktövis Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója
Az Újpesti Hírmondó gratulál minden díjazottnak!