
Amerikai lapértesülés: Trump elismerheti Putyin hódítását a Krímben
Kedden telefonon tárgyalt egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin az ukrajnai tűzszünet feltételeiről.
Amerikai sajtóértesülés szerint az amerikai elnök felajánlhatja a Krím orosz annektálásának elismerését Putyinnak, valamint az Oroszország elleni szankciók enyhítését, cserébe az amerikai igényekért az ukrán nyersanyag kincsekre.
Az értékelések szerint Putyinnak azonban nem sürgős a fegyverszünet, miután az utolsó ukrán egységeket is bekerítették Kurszkban, valamint áttörték a déli fronton is védővonalakat.
„Trump a Krím orosz területként való elismerését fontolgatja a háború befejezése érdekében és ennek értelmében a Moszkva Kijev elleni háborúját lezáró bármilyen jövőbeli megállapodás részeként elismeri Ukrajna Krím régióját orosz területnek” – írja az amerikai Semafor című lap, két, az ügyet ismerő amerikai kormányhivatalnokra hivatkozva.
A jelentés szerint megvitatták annak lehetőségét is, hogy az USA szorgalmazza az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy a világszervezet szintén ismerje el a Krím annektálását. Egy ilyen kérés összehangolná a Trump-kormányzatot Vlagyimir Putyin orosz elnök álláspontjával, aki a Krímet régóta saját országa területének tekinti – írja az amerikai lap.
Trump vasárnap este az Air Force One fedélzetén újságíróknak azt mondta, hogy a tárgyalófelek már megvitatták „bizonyos eszközök felosztását”, de még nem született hivatalos döntés, és az esetleges krími elismerés „csak egy lehetőség a számos felmerülő opció közül”, amellyel az Egyesült Államok a háború befejezését szorgalmazza.
A Fehér Ház nem kívánt nyilatkozni hírrel kapcsolatban. A Semafornak a cikk megjelenése után adott nyilatkozatában Brian Hughes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője azt mondta, hogy a kormányzat „nem tett ilyen kötelezettségvállalásokat, és nem fogunk a médián keresztül tárgyalni erről az üzletről”.
„Mindössze két héttel ezelőtt Ukrajna és Oroszország még mérföldekre volt egymástól a tűzszüneti megállapodással kapcsolatban, és most közelebb kerültünk a megállapodáshoz, hála Trump elnök vezetésének. A cél továbbra is ugyanaz: megállítani az öldöklést és békés megoldást találni erre a konfliktusra” – tette hozzá Hughes.