Bedő Kata: Óriási sikerrel és teltházzal indult el a Szülői Akadémia

közösség

Minden sor megtelt érdeklődőkkel az Uprendezvénytérben szombaton az első Szülői Akadémián, amely az Újpesti Felhőn Szállók program keretein belül valósult meg. Az Üvegfal c. előadás tabunak számító kérdéseket vetett fel a családi bántalmazásról és mérgező kapcsolatokról. A résztvevők mindezt egy színházi darabként láthatták Gryllus Dorka és Simon Kornél előadásában, ezután pedig egy kötetlen pódiumbeszélgetés vette kezdetét a regény írójával, Dobray Saroltával, Dr. Bánki György pszichiáterrel, íróval, valamint Hellenbárt László gyermekvédelmi, mentálhigiénés és kapcsolati erőszak szakértővel. – írja Facebook oldalán Bedő Kata.

Hatalmas öröm számomra, hogy a programra ilyen sok újpesti nyitott, és valóban változást szeretnénk hozni ezekben a kérdésekben. A programot folytatjuk természetesen, méghozzá májusban. – fogalmaz az Alpolgármester Asszony.

2023. május 15-én, szintén az Uprendezvénytér ad otthont Szily László: Segítség, iskola – avagy Túlélőkalauz szülőknek! című darabjának, Lukács Miklós és Simon Kornél feldolgozásában, a Szülői Akadémia második részeként. A darabot így mutatták be az alkotók: „Nem mindennapi előadás és stand up mindannyiunk életének legvidámabb, esetleg leggyötrelmesebb próbatételéről: az általános iskoláról. Egy iskolai túlélőkalauz apáknak, anyáknak, továbbá mindazoknak, akik túl vannak már ezeken a keserveken, és azoknak is akik érveket gyűjtenek a gyermekvállalás ellen – vagyis jóformán mindenkinek.” – zárja sorait Bedő.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük