Ezt soha el nem felejthetjük: ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja
Van egy tizenöt éves ENSZ közgyűlési határozat, amely január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Azért ezt a napot, mert akkor volt 60 éve, hogy a Vörös Hadsereg katonái elérték az auschwitzi haláltábort és felszabadították az ott talált pár ezer haldokló rabot.
Az előző hetekben a nácik tízezrével hajtották el az életben maradott foglyokat a táborokból, akik nem bírták a menetet, azokat útközben agyonlőtték. A többség más munka- és koncentrációs táborba került, ahol sokan már nem érhették meg a felszabadulást. De sokan megérték és emlékeztek. Auschwitz így vált azzá a hellyé, amelynek emléke leginkább fennmaradt a nemzetközi emlékezetben, s amikor évtizedekkel a náci népirtás után az emberiség kezdte felfogni a történtek súlyát, jelképpé lett. Abban, hogy az ENSZ globális emléknapot adott a holokausztnak, kellett Srebrenica is. Azaz a kilencvenes évek polgárháborúja a széteső Jugoszláviában. Ott kiderült, hogy a népirtás egyáltalában nem csak a múltban elképzelhető, örökre lezárt téves fejezet az emberiség történetében.
Megismétlődhet.
A történelemtudomány tisztázta: a nácik és helyi alvállalkozóik már 1941-43-ban meggyilkolták a kelet-európai zsidók nagy részét, s mire az auschwitzi gázkamrák teljes üzemre kapcsoltak, óriási tömegeket pusztítottak el Sobibór és Treblinka gázkamráiban. Ezeket a haláltáborokat felszámoltak, ahogy közeledett keletről a Vörös Hadsereg. És mivel itt, ahogy Ukrajna és Fehéroroszország más gyilkos mezőin és erdeiben, főleg a helyi zsidókat ölték, ezekről a rémtettekről máig keveset beszélnek.
A szimbólum: Auschwitz
E hónap végén tehát Auschwitz felszabadításáról emlékeznek meg. Hetvenöt éve a holokauszt ezzel még nem ért véget, zsidók százezreit ölték meg a nácik a hitlerizmus összeomlásáig. És gyilkoltak Magyarországon is a magyar nyilasok. Két nagy rendezvényt is tartanak ezen a 75. évfordulón. Az egyiket Jeruzsálemben, a Jad Vasem intézetben: ez a rendezvény a World Holocaust Forum ötödik tanácskozása lesz. Az alapítványt Vjacseszlav Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke – orosz dollármilliárdos – hozta létre. A másikat a lengyelországi Oświęcimben, azaz az Auschwitz-Birkenau haláltábor területén rendezik. Egyelőre azt tudni, hogy politikusok, koronás fők jelennek meg mind a két helyen, lesz, aki mindkét helyen megjelenik. A megemlékezésnek a tanulságtételt kellene szolgálnia. Az emlékezést és a figyelmeztetést a mai világnak.
A legnagyobb magyar temető
Auschwitz a legnagyobb magyar temető. A magyar kormány elismerte, a zsidó magyarok kiszolgáltatása, Auschwitzba szállítása nem mehetett volna végbe a magyar közigazgatás szorgos részvétele és a társadalom közönye, vagy egyetértése nélkül. Nem rajtuk múlott, hogy Budapesten sokan megérhették a felszabadulást. Az országot tíz éve uraló jobboldali politika időnként sajnálkozó arccal tesz ilyen kijelentéseket fekete kalapban. Tehát a zsidók megemlékezésein, rendezvényein. (A hírek szerint most Orbán Viktor utazik Auschwitzba, Áder János pedig Jeruzsálembe.) Miközben Horthy és emberei rehabilitálásán, a két háború közötti kor restaurálásán serénykednek. Semmi jele nincs annak, hogy feldolgozni akarnák, mi vezetett a történtekig. A Fidesz holokauszt-politikáját legjobban a Sorsok Háza projekt ábrázolja. Nem az, hogy nem bír megvalósulni, hanem, az, hogy megvalósulásának akadálya, hogy a hatalom nyilvánvalóan azt akarja, hogy ott ne a százezrek elpusztításáról, hanem kevesek megmentéséről legyen szó, és ne firtassák a Horthy-világ (és az akkori magyar társadalom) bűnrészességét.
Hazai visszhangok
Megnéztük a regnáló magyar miniszterelnök és az egyetlen, jelenleg is aktív magyar kormányfő Facebook-oldalát, mit jegyeztek be erre a napra. Orbán Viktornál a magyar férfi vízi EB-győzelem a legfrissebb, tegnapi bejegyzés. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc hosszabb bejegyzésben foglalkozik a témával, tőle idézünk:
„Több mint tíz éve hivatalos látogatáson voltam Washingtonban. Az elnökkel való találkozás után meglátogattam a Holocaust Memorial Múzeumot.
Persze sok mindent tudtam erről a borzalomról korábban is. De a múzeum az más. A képek, a tekintetek, tárgyak, a gyalázat történetei bekúsztak agyamba, lelkembe és összeroppantották. Fojtogató némaság préselt össze.
Embereket láttam a halálba menetelni, kergetni, kényszeríteni, csak mert egy őrült eszme neves és névtelen gyilkosai így akartak jobb világot teremteni. Szerintük a halál hozza a jobb élet jobb világát. Micsoda istentelenség!
Ott álltam, miniszterelnökként szembesülve azzal, hogy elődeim megszegve legalapvetőbb politikusi, emberi esküjüket, nem megvédték az ország polgárait, hanem állatként terelték őket a halálba.
Feldolgozhatatlan volt árulásuk, bűnük engem is besarazott. Tisztán is mocskosnak éreztem magam.
A látogatás végén beszédet kellett volna mondani. De nem tudtam. Nem jött ki hang a számon. Elvonultam a múzeum igazgatójának szobájába, hogy úrrá legyek megrendültségemen, töröljem könnyeimet, elfojtsam kitörni akaró zokogásom.
Mit tettek ezek az átkozottak!?
Hogyan lehet élni ezzel a teherrel, szomszédaink, ismerőseink, rokonaink, szüleink irtózatos bűneivel?
Mert ők voltak. Ők is voltak. Nemcsak Horthy és kormányai, nemcsak a magyar állam- és közigazgatás, hanem a hétköznapok hétköznapi embereinek tízezrei. Mert nemcsak politikusok, hanem az egész ország bűnbe esett. Legyen a dicsőség azoké, akik akkor is emberek maradtak. Fájdalmasan kevesen voltak.
Ma, a Holokauszt emléknapon az akkor megélt fájdalommal gondolok megölt honfitársaimra. Maradok, aki voltam. Küzdve az emberi méltóságért, az élet védelméért, egy becsületes, emberi világért.
Azért, hogy a romlottság ördögfajzat eszméi és emberei soha ne jöhessenek vissza.„
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója.
Forrás: Népszava, Újpesti Hírmondó
Fotók: Facebook, Wikimedia, Fortepan
