Menczer Tamás: Zelenszkij összejátszik Magyar Péterrel

közélet

Menczer Tamás szerint Magyar Péter az ukrán sajtó és politika új kedvence lett. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója egy szombati Facebook-videóban arról beszélt, hogy az ukrán újságírók, elemzők és politikusok egyre lelkesebben dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert – mint fogalmazott – „ukránbarát” és támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.

A politikus szerint az ukrán sajtó egyes szereplői már nem is foglalkoznak a magyar választópolgárok akaratával, a Voks 2025 szavazást pedig lényegtelennek tartják. Menczer kiemelte: „az üzenet világos: nem számít, mit akarnak a magyarok, jön majd Magyar Péter, aki úgyis azt mondja, amit Brüsszel és Kijev hallani akar.”

Példaként említette Szerhij Szidorenko ukrán újságírót, aki a jelenlegi magyar kormány elszigetelődéséről írt, és azt várja, hogy egy esetleges kormányváltás után újraindulhatnak az Ukrajna uniós integrációját célzó tárgyalások. Menczer szerint több cikk is azt sugallja, hogy Orbán Viktor kormánya „szisztematikusan blokkolja” Ukrajna európai és euroatlanti integrációját, miközben Magyar Pétert pragmatikusabb, barátságosabb politikusként mutatják be.

A Fidesz politikusa hozzátette: Zelenszkij elnök nem fogadja el a magyar kormány „nemet mondását” Ukrajna EU-csatlakozására, és „várja, segíti, összejátszik” Magyar Péterrel. „Hasonló a hasonlóval” – jelentette ki Menczer.

A videó végén leszögezte: „a szuverenista Orbán-kormány a magyarok döntését meg fogja védeni. Zelenszkij ne szóljon bele a magyarok dolgába.”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük