
Mekkmester a kormányrúdnál – Magyar Péter lemondásra szólította fel Nagy Mártont
Elég volt a „Mekkmesterként” viselkedő nemzetgazdasági miniszterből – üzente élesen Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn kiadott közleményében, amelyben azonnali lemondásra vagy menesztésre szólította fel Nagy Mártont. A politikus szerint a magyar gazdaság irányítása ma már nemcsak szakmai hibáktól hemzseg, hanem szándékos károkozásnak is beillik.
Magyar úgy fogalmazott: hónapok óta naponta érkeznek a „katasztrofális adatok” a költségvetés és a gazdaság állapotáról. Legfrissebbként arra hívta fel a figyelmet, hogy 2025 első két hónapjában a kormány már elköltötte a teljes éves államháztartási hiány 42 százalékát, miközben Magyarország újra európai rekorder lett az élelmiszerárak drágulásában. Szerinte ez már nem véletlen, hanem az orbáni gazdaságpolitika következménye, amelyet „totális dilettantizmus és ipari méretű korrupció” jellemez.
A Tisza Párt elnöke szerint a beruházások drámaian visszaestek, a gazdaság „kiszáradt”, a magyar vállalkozások pedig túlélésért küzdenek. Eközben Nagy Márton, akit „a magyar gazdaság Mekkmesterének” nevezett, folyamatosan bizonytalanságot kelt, fenyegeti a szektorokat, és olyan ötletekkel áll elő, amelyek csak súlyosbítják a válságot.
Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy „szedje össze a bátorságát” és váltsa le Nagy Mártont. Mint írta: ha erre képtelen, akkor „távozzanak kézen fogva”, hiszen a felelősség közös.